Az I. kerületi rendőrök pár órán belül elfogták a férfit, aki megpróbálta eladni a megtalált telefont.
A szerdai Európa-bajnoki mérkőzésre érkezett az a francia szurkoló, akinek nadrágzsebéből 2021. június 22-én hajnalban a fővárosban, egy VII. kerületi szórakozóhelyről távozóban tűnt el mobilja. A férfi délelőtt a Budapesti Rendőr-főkapitányság I. Kerületi Rendőrkapitányságán tett feljelentést.
A rendőrök néhány órán belül megtalálták a telefont és azt a férfit, aki elmondása szerint a járdán megtalálta, majd megpróbálta eladni a készüléket.
A 47 éves P. Attilát jogtalan elsajátítás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, a sértett pedig még aznap visszakapta a 150.000 forint értékű mobilját.