Főoldal / Hírek / Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd

Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd

MKIF Zrt. – Az ország útja

Véget ért az éjjeli forgalomkorlátozás a Balaton irányába az M7-es autópályán Velencénél.

Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd utolsó két eleme is.

A munkálatok vasárnap reggel 6:14-kor, a tervezettnél 6 órával hamarabb befejeződtek, így az országhatár irányába ismét két sávon haladhat a forgalom.

A 193 tonnás, 80 méter hosszú hid szerkezetét 8 elemben szállították a helyszínre, ezeket kettesével összeillesztették, így a beemelések alkalmával 2-2 elemet, azaz összesen 4 elemet kellett a helyére daruzni.

A szakemberek a következő hetekben még tovább dolgoznak majd az éjszaka folyamán beemelt elemeken, illetve a hídfők környezetének rendbetételén is.

A régi híd felújítása, az elvégzett műszaki vizsgálatok szerint drágább lett volna, mint egy új megépítése, és a szerkezet műszaki állapotán túl, az is az elbontása mellett szólt, hogy az M7-es autópálya 2027-ben induló bővítése során, a kiszélesített pálya már nem férne el alatta.

Ahogy azt korábban is jeleztük, a velencei gyalogos-és kerékpáros híd végénél található Velencei-pihenő jobb és bal oldali parkolóit időnként részben, vagy teljes egészében lezárjuk.

Fontos, hogy a meglévő korlátozások mellett a régi híd továbbra is biztonságos. A hídról és a beemelésekről készült videóval hamarosan jelentkezünk!

Köszönjük a türelmet, balesetmentes közlekedést kívánunk!


  • Önkormányzati tájékoztató
    Tisztelt Ügyfeleinknk! Tájékoztatom, hogy 2026. július 1. napján a Budapest Főváros I. kerület Budavári Polgármesteri Hivatal a Közszolgálati Tisztviselők Napjára tekintettel zárva tart, ezen időpontban az ügyfélfogadás szünetel.Az igazgatási szünetet követően az első munkanap: 2026. július 2. (csütörtök).Az ügyfelek részére további tájékoztatás a https://budavar.hu oldalon érhető el.Köszönjük szíves megértését és türelmét! Üdvözlettel: Budapest Főváros I.
  • Döntések Budavár jövőjéért – támogatások, biztonság és élhetőbb környezet
    A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén több olyan határozatot hozott, amelyek közvetlenül érintik a kerület lakóinak mindennapjait, szociális biztonságát és életminőségét. A döntések célja egy élhetőbb, támogatóbb és biztonságosabb Budavár megteremtése. Bővülő szociális támogatások A testület elfogadta a települési támogatásokról szóló új rendeletet, amely 2026 januárjától lép életbe. Ennek értelmében emelkednek a jövedelemhatárok és a
  • Tisztelt Ebtartók és Ebtulajdonosok!
    Önkormányzatunk 2025. október 31-ig végzi a kötelező ebösszeírást. Kérjük, hogy a bejelentő adatlapot addig töltsék ki és juttassák vissza Hivatalunkhoz.A nyomtatvány minden kutyáról külön-külön kitöltendő, és több módon is leadható:Személyesen ügyfélszolgálatainkon vagy a kerületi megbízott állatorvosnálPostai útonElektronikusan az e-Papír vagy az Önkormányzati Hivatali Portál felületén Fontos: a korábbi bejelentés nem mentesít az idei adatszolgáltatás alól,
  • Hová teheted a klímaberendezésedet a házadon, lakásodon?
    Napjaink leggyakrabban alkalmazott hűtőberendezése az un. split klíma, amely áll egy lakásban falra szerelt un. beltéri egységből és a külső térben elhelyezett un. kültéri egységből, valamint létezik az un. multiklíma is, ahol egy kültéri egység több beltéri egységet szolgál ki. A kültéri és beltéri egység közötti távolság általában 7-8 méter, de akár 10-15 méterig is növelhető. A
  • Pályázat kétkerkűekre
    A Budavári Önkormányzat pályázatot hirdet fiatalok számára, amelynek keretében akár 100.000 Ft támogatás igényelhető hagyományos, vagy 200.000 Ft elektromos (pedelec) kerékpár vásárlásához. A cél, hogy minél többen váltsanak környezetbarát közlekedésre. A támogatás vissza nem térítendő, utólagos elszámolással igényelhető, és új vagy használt – számlával igazolt – kerékpár vásárlására használható fel. A pályázók körét a 14–22