Kultúra

I. kerület kulturális hírei

Will Smith Grammy-díjas énekes és Oscar-díjas színész augusztus 14-én a Budapest Parkban ad koncertet – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a világhírű művész nemrég jelentette be Based on a True Story című nyári turnéját, amely most egy budapesti állomással is bővült. A koncertkörút apropója a múlt pénteken,Elolvasom

Jehova Tanúi egy négyhetes kampányba kezdenek, hogy meghívják a Budapesten és Pest megyében élőket két különleges eseményre. 2025. április 12-én, szombaton este a Tanúk világszerte összegyűlnek a Jézus Krisztus haláláról való évenkénti megemlékezésre. A korábbi években ez az esemény mintegy 20 millió embert vonzott világszerte. „Minden évben meghívunk másokat, hogyElolvasom

A másfél éve együtt alkotó Maluridé kitűzött célja, hogy ledöntse a műfaji behatárolás korlátait. Az alternatív, ugyanakkor elektronikus hangzásvilágot ötvözik a dream-pop műfajával. Hangszerelésükkel és a 3-4 szólamú ének vokálokkal a dalok dinamikai fejlődése mégis a természetességből fakad. A három tagú formáció (Viszkeleti Júlia – ének, Farkas Virág Zazie – billentyűs hangszerek, vokál, HodovánElolvasom

Szakcsi Lakatos Róbert zongoraművész és Roby Lakatos előadásával zárta az Önkormányzat az idei adventi koncertsorozatát. Az eseményen V. Naszályi Márta polgármester és Bence Imre, a Budavári Evangélikus Egyházközség lelkésze mondott beszédet.Elolvasom

A Budavárért Emlékéremmel átadjuk a kerületben élő emberek szeretetét, megbecsülését, háláját. A díjazottak kiválasztásában ráadásul közösségünk tagjai is részt vesznek, ami tovább erősíti ezt az összetartozás érzését. ,,Az egyik legkedvesebb polgármesteri feladatom, hogy köszönthetem azokat az embereket, akik tégláról-téglára építik a kerületünket. Várunk már van, most a közösségen van aElolvasom

Hínáros Lángossal, algás jégkásával és bojli falatokkal érkezik a BALATORIUM Menü. Ökológiai szemléletű gasztronómiai eseménysorozattal kezdődik a BALATORIUM Ökológiai x Kulturális Hét augusztus 19-én a Balatonon. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program és a PAD Alapítvány kezdeményezéséhez neves helyi vendéglátók csatlakoztak és a szabadonbalaton csapatával együttműködve olyanElolvasom

A Citadella egy erődítmény és kilátópont Budapesten, Gellért-hegy tetején található. Az épületet a Habsburg Birodalom építtette a 19. században, és azóta is egy fontos látnivaló és jelkép a városban. Az épület története: Az 1850-es években, a Habsburgok által vezetett birodalom számos várost erősített meg a forradalmi és szabadságharcos eseményeket követően.Elolvasom

Ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.     Az idén először a budapesti RAM-Art Színházba meghirdetett Sóletfesztiválon a korábbiaktól eltérő módon a magyaros, az izraeli, valamint a vegetáriánus sóletek mellett olyan hírességek receptjei alapjánElolvasom

Június 21-én új kezdeményezésként szeretnénk elindítani a ZENE ÜNNEPÉNEK hagyományát a kerületünkben. Várjuk a jelentkezését olyan amatőr és professzionális zenészeknek, baráti formációknak – bármilyen stílusban -, akik szívesen ünnepelnék zenével az I. kerület 4 helyszínén a nyár első napját az I. kerület meghatározott szabadtéri helyszínein. A közönség séta keretében egymásElolvasom

Idén csupán három napon át, június 16-tól 18-ig várja a családokat a Generali Gyerek Sziget, ahol koncertekkel, bábszínházzal, vetélkedőkkel, sport programokkal és kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat a budapesti Hajógyári szigeten.     Az ingyenes családi fesztivál Halász Judit koncertjével idul, majd olyan népszerű előadók lépnek még fel a Nagyszínpadon, mint azElolvasom

MEGVANNAK A Magyar Mozgókép DíjAK JELÖLTJEI. Immár publikus, hogy a Magyar Mozgókép Díj előzsűri bizottsága kategóriánként melyik 5 alkotást és alkotót jelöli 2023-ben a Magyar Mozgókép Díjakra. Az almafa virága, a Blokád, a Hat hét, a Larry és a Magasságok és mélységek versenyeznek a legjobb nagyjátékfilm kategóriában. Bernáth Szilárd, CsomaElolvasom

Húsvéthétfőn immár 16. alkalommal várják palóc húsvétra a füleki várban a látogatókat. A hangsúly a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyeződik, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúrát is bemutatják.     Tóth Éva elmondta: a látogatók a várudvart birtokba vevő kézműveseknél a tojásdíszítés különböző technikáit próbálhatják ki, elsajátíthatják aElolvasom

A Living Grey egy nagyon bensőséges, érzelemgazdag szalon-kiállítás, annak ellenére, hogy egy komornak, semlegesnek gondolt szín, a szürke került a koncepció középpontjába. A három kiállító művész: Horváth László, Manyák Mariola és Sz. Varga Ágnes Kabó műalkotásai között több olyan összetartó, egységet kovácsoló erő is működik, melyeket szeretnék kiemelni.  Kezdem a szürkével –Elolvasom

Tavaly 15 db magaságyással, kerti komposztálóval, közös fészerrel közösségi kertet alakított ki az önkormányzat a Kuny Domokos utca 6. sz. alatti telken. Hétvégén a parcella használói megkezdhették az idei kertészeti szezont. A generációk közötti kapcsolat jegyében két további, nagyobb parcellán kerületi iskolások és idősek fognak közösen dolgozni. A szombat délelőttiElolvasom

A Magyar népmesék és a Vízipók-csodapók szériákat jegyző Kecskemétfilm úgy döntött, hogy a 2020-ban elkészült CIGÁNYMESÉK című 13 részes, egyedi, 3D technikával készített sorozatát ingyenesen hozzáférhetővé teszi youtube csatornáján. Az első epizód március 4-étől lesz látható, majd minden szombaton egy újabb résszel gazdagodik a kínálat. Horváth Mária rendező számára aElolvasom

100 féle csapolt sör, korlátlan kóstolással Mi köze van egymáshoz egy ötcsillagos dunaparti szállodának és egy sörfesztiválnak? Alapvetően semmi, azonban 2023. február 24-25. között egy igen izgalmas gasztronómiai program, a VII. Indoor Sörfesztivál keretein belül korlátlanul kóstolhatjuk végig a világ minden tájáról származó sörkülönlegességet és a 100 féle csapolt sört,Elolvasom

Tiësto, Blasterjaxx, Regard, Alle Farben és Riton, Charlotte de Witte, Carl Cox, Joseph Capriati és Adam Beyer neve is szerepel az idei Balaton Sound szerdán bejelentett fellépői között.     „A Sound nemzetközi hírnevét jól mutatja, hogy idén a DJ Mag Top 100 listájáról csaknem húsz világsztár mondott igent a felkérésünkre” –Elolvasom

Farsangi programokkal, köztük kézműveskedéssel, koncerttel és hangszersimogatóval várja a családokat a Várkert Bazár vasárnap.     A szervezők keddi közleménye szerint a családi programon lesz farsangi maszkkészítés, fánkos ügyességi játék és malacfogatos mesejáték is.    Mint írják, 11 órától a Makám Zenekar ad koncertet Bogárbál címmel. Az interaktív családi műsor az állatvilág és azElolvasom

    Robert Wilson, Tom Waits és William S. Borroughs kultikus „zenés meséjének”, a The Black Ridernek a premierjére készül az Örkény István Színház: magyarországi ősbemutatóra 2022. december 21-én kerül sor. A nagyszabású zenés produkcióról, az előadás rendezője, Polgár Csaba, elmondta: „Nehéz vállalás, mert az ősbemutató, amit Robert Wilson rendezett, kultikus előadásElolvasom

A Várnegyed Galéria lehetőséget szeretne biztosítani a kerületi alkotóknak műveik bemutatására, egymással, és saját közösségükkel való találkozásra. A Galériába látogatók a kiállítási sorozaton így havonta új alkotóval, a kerület új oldalával ismerkedhetnek meg, a kiállítási lehetőséget nyert alkotók pedig megismerhetik egymás munkáit, és új kapcsolatokat alakíthatnak ki. Kit várunk? AzElolvasom

Ezen a hétvégén utoljára lesz lehetőségetek kipróbálni egyedi tervezésű, interaktív hangszereinket a ‘Zenélj velünk!’ programsorozat keretén belül! Ha szeretnétek gyermekeitekkel megismertetni a zenélés örömét, vagy ti magatok is kipróbálni ezeket a különleges hangszereket, ma 16 és 19 óra között az Orczy Parkban, holnap 10:30 és 12:30 között a Hegyvidéki KulturálisElolvasom

Moldova György

Életének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író – tudatta lánya, Moldova Júlia szombaton az MTI-vel. Moldova György szombaton otthonában, családi körben hunyt el. „Tiszta és rettenthetetlen szellemét megőrizzük, írásai, hite, elvhűsége velünk marad és mindannyiunkkal, akik őt olvassuk” – írta a közleményben .    Moldova György 1934. március 12-én született Budapesten. A Szent László Gimnáziumban érettségizett, majdElolvasom

Tardy László kántor-karnagy 54 éven át vezette a Mátyás-templom ének- és zenekarát. Nem túlzás tehát azt mondani, hogy az élete nagy részében a kerületi embereket és az ide látogatókat szolgálta.A Mátyás-templom ráadásul nem akármilyen munkahely. Az ide látogató egyszeri turistának is felejthetetlen az élmény, amit a Nagyboldogasszony-templom adhat – ehhezElolvasom