Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának azTovább

Országos Mentőszolgálat Egy Őrs vezér téri bevásárlóközpont kávézójában találkozott barátnőjével múlt héten az a 30 év körüli nő, aki tudtán kívül mogyoróval ízesített karácsonyi kávékülönlegességet rendelt magának. A nő tudta,Tovább

A kormány 2010 óta 36 milliárdot költött a várólisták csökkentésére; a főváros napokban bejelentett, a képalkotó diagnosztikai várólisták csökkentését szolgáló programja szintén kétmilliárd forintos kormányzati támogatással valósul meg – közölteTovább

Megkérdeztük Tóth Tibor vállalkozót, takarítási és fertőtlenítési szakértőnket hogy egy lakás fertőtlenítésével kapcsolatban milyen lehetőségeket tud biztosítani szolgáltatása. Bizonyos esetekre az ózon fertőtlenítést tudom javasolni ugyanis a széles körben elterjedtTovább

Koronavírus-szűrésre újabb ötezer PCR-tesztet szerzett be a fővárosi önkormányzat, és ezeket a kerületeknek ajánlotta fel – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szerda este a Facebook-oldalán. A kerületi polgármesterekkel erről szerdán egyeztettek,Tovább

Évente nagyjából kétmilliárd forintból szüntetnék meg a CT- és MR-várólistákat Budapesten a daganatgyanús megbetegedések esetében – mondta a főpolgármester pénteken Budapesten. Karácsony Gergely sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a 2023-as atlétikai világbajnokság budapestiTovább

Arold Péter Tudomány-Technika A most felfedezett kapcsolat segíthet a sérült idegsejtek megmentésében, és akár teljesen új terápiás irányokat nyithat a stroke-ban és más idegrendszeri betegségekben. A Dénes Ádám (Neuroimmunológia Kutatócsoport,Tovább

Azt mindannyian tudjuk, hogy a kismamák néha rosszul érzik magukat, hányingerük van, és sokkal fáradékonyabbak, mint korábban. Az sem újdonság, hogy a várandósság során megváltozik a nők teste. Azonban sokTovább

Megszületett megállapodás az SMA kezelésére szolgáló, egyetlen, Európában is törzskönyvezett készítmény forgalmazójával, így valamennyi 18 év alatti gyermek hozzájuthat a kezeléshez – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapestiTovább

Új kutatólaboratórium kezdi meg munkáját az Országos Onkológiai Intézetben (OOI); az erről szóló szerződést pénteken írták alá az intézményben. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, az intézmény volt főigazgatója nagyTovább