Klinikai vizsgálat igazolta a fluvoxamin terápia eredményességét a COVID-19 gyógyításában


SE

Lezárult az a Semmelweis Egyetem kutatóinak vezetésével végzett, több mint másfél éves klinikai vizsgálat, amelyben 66 középsúlyos – kórházi kezelésre és oxigénre szoruló, de gépi lélegeztetést még nem igénylő – koronavírusban szenvedő beteg négy hónapon keresztül kapott fluvoxamin kezelést.

A vizsgálat igazolta, hogy a betegek a készítmény hatására közel egy héttel hamarabb elhagyhatták a kórházat, és gyorsabban váltak tünetmentessé. A kutatási program a Semmelweis Egyetem, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a SigmaDrugs egyetemi spin-off cég együttműködésében valósult meg, dr. Fekete Andrea vezetésével.

„Lerövidíti a kórházi ellátás hosszát és gyorsítja a gyógyulást” – összegzi a kutatás legfőbb megállapításait dr. Fekete Andrea. A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának egyetemi docense, a SigmaDrugs startup alapító ügyvezetője kifejti: azok a koronavírussal fertőzött betegek, akik a klinikai kezelés részeként 4 hónapon keresztül fluvoxamin gyógyszert kaptak – szájon át, napi kétszeri adagolásban – 5 nappal korábban hagyhatták el a kórházat, a teljes tünetmentességet pedig mintegy egy héttel hamarabb érték el, mint a placebót kapott betegek. A betegek gyorsabb gyógyulásán túl annak is kiemelt jelentősége van, hogy a kórházi ellátás rövidülése egyúttal az ellátórendszer kapacitását is növelheti, és csökkenti a költségeket – teszi hozzá a szakember.

A vizsgálatba bevont 66 középsúlyos állapotú, oxigénterápiában részesülő beteg átlagéletkora 55 év volt. A kezelés különösen hatékonynak bizonyult azoknál a magas rizikójú pácienseknél, akik diabétesszel, magas vérnyomással vagy krónikus tüdőbetegséggel küzdenek – mondja a kutató, aki szerint a másfél évig tartó fázis II-es klinikai vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy a kezelés mérsékelheti a gyulladásos folyamatokat és a tüdő károsodást is, valamint enyhíti a szubjektív tünetek egy részét, például a kínzó köhögést.

Az alapötlet a magyar kutatócsoport korábbi felfedezésén alapul, mely szerint a Sigma-1 receptor serkentése gyulladáscsökkentő és hegesedést gátló hatású lehet a tüdőben. Korábbi neurobiológiai kutatások kimutatták, hogy a Sigma-1 receptor aktiválása csökkenti az agyban a gyulladásos folyamatokat, ezáltal hat jótékonyan a szervezetre.

Azt már a dr. Fekete Andrea által vezetett kutatócsoport ismerte fel, hogy több szerv – például a tüdő, a vese vagy a szem – esetében is igazolható a központi idegrendszerhez hasonló védő mechanizmus. Felfedezésüket – miszerint a Sigma-1 szerepet játszik a vese oxigénhiányos károsodásában, így jó célpontja lehet az ilyen irányú gyógyszerfejlesztéseknek – elsőként publikálták 2016-ban, ez azóta Európán kívül már az USA-ban, Japánban, Kínában, Kanadában és Izraelben is szabadalmi védettséget kapott, eredményeiket több neves szaklap közölte. A most zajlott klinikai vizsgálat sikeres lebonyolítása azért is kiemelkedő eredmény, mert nagyon ritkán fordul elő a magyar gyógyszerkutatásban, hogy egy hazai gyógyszerkutatási szabadalom itthon jut el a klinikai vizsgálatok kettes fázisába – véli dr. Fekete Andrea.  

Mivel a fluvoxamin egy régóta alkalmazásban lévő antidepresszáns gyógyszer, amelynek ezúttal új terápiás hatásait vizsgálták a kutatók, ezért a kezelés folyamatos szoros megfigyelés mellett történt. Az eredmények azt mutatják, hogy a szer biztonságosan adható, súlyos mellékhatást nem regisztráltak a vizsgálat során.

 „A fázis II-es klinikai tanulmány tanulságait, eredményeit rövid időn belül szeretnénk publikálni egy nívós nemzetközi lapban, illetve a szerzett tapasztalataink alapján a további vizsgálatokat a tüdő gyulladásának és károsodásának kezelésével kapcsolatban az idiopátiás tüdőfibrózisban szenvedő betegek körében kívánjuk folytatni”

– hangsúlyozta dr. Fekete Andrea. 

A klinikai vizsgálat indításához szükséges megelőző kísérletes vizsgálatokat a Semmelweis Egyetem-MTA Lendület Diabétesz Kutatócsoportja végezte el együttműködve a PTE Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetével. A mérések és a vizsgálatok a Semmelweis Egyetem, a korábbi Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a SigmaDrugs Kutató Kft. együttműködésében valósultak meg a Semmelweis Egyetemen és egyes hazai járványkórházakban. A kutatás sikeres lebonyolításában kiemelt szerepet játszott dr. Müller Veronika, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának vezetője és dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, valamint a vizsgálatban résztvevő orvosok és betegek.  

No meg ez is érdekes lehet

Ágyi poloska irtás - a Te éjszakád is felkavarhatjaáprilis 3, 2024
Egészségügy
Világszerte erősíti az antibiotikum-rezisztencia kialak...augusztus 8, 2023
Egészségügy
33 ezer orvos lépett vissza a kamarábaáprilis 4, 2023
Egészségügy
Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetébe...február 28, 2023
Egészségügy
Ikrek szállítására is alkalmas koraszülöttmentő áll üze...február 17, 2023
Egészségügy
Jó ütemben halad a Szent Margit Rendelőintézet részlege...február 8, 2023
Egészségügy
Egy app-on múlott az életejanuár 8, 2023
Egészségügy
DK- a kormány államosítaná az önkormányzati szakrendelő...december 4, 2022
Egészségügy
Tényleg a stressz miatt nem élhetünk addig, ameddig sze...szeptember 29, 2022
Egészségügy
Megújult a Csalogány utcai rendelőintézetjanuár 20, 2022
Egészségügy
Fogászati és gyógyszertári asszisztensképzés Budapestenjúnius 3, 2021
Egészségügy
36 milliárd a várólisták csökkentéséreaugusztus 28, 2020
Egészségügy
Céginterjú – Lakásfertőtlenítésmájus 19, 2020
Egészségügy
Újabb ötezer PCR-tesztmájus 6, 2020
Egészségügy
Kovács Zoltán: Csak szabályosanmárcius 28, 2020
Egészségügy
A madárinfluenza is berepült kis hazánk légterébemárcius 28, 2020
Egészségügy
Segítsük az egészségügyi dolgozókatmárcius 17, 2020
Egészségügy
Karácsony Gergelyjanuár 17, 2020
Egészségügy
Magyar felfedezésdecember 15, 2019
Egészségügy
Terhességi tünetek?november 30, 2019
Egészségügy

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .