Bulvár

Amíg nincs mindent bizonyító bírósági ítélet, addig a színész nem tekinti bizonyítottnak a gyanút és barátját az eltelt 30 év ismeretségére alapozva ártatlannak tartja. Nagy Ervin közösségi oldalán formált véleményt Lakatos Márk ellen felhozott vádakról. 30 éves ismeretségünk Lakatos Márkkal arra kötelez, hogy megnyilvánuljak a vele kapcsolatos ügyben. Amennyiben bűncselekménytElolvasom

Egy verseny akkor igazán eredményes, ha a jövőbe mutat, és elindít egy fejlődési pályán. – jelentette ki a World Top Model hazai döntőjének a versenyigazgatója, Trejtnar Anita. A World TOP Model Hungary döntőjén 6 lány gyarapíthatja tudását és folytathatja pályafutását az olasz modell akadémián, így később nagyobb eséllyel kaphat külföldiElolvasom

A Miss Hungary tavalyi szenzációs döntője után az orosházi Mike Cintia Miss Hungary 3. helyezett második udvarhölgy és nagykanizsai Makai Felícia döntős rögtön Bejrútba vehette az irányt. A nemzetközi versenyén Cintia a szenzációs 4. helyett érte el a Queen of International Models 2022 versenyén az összesítésben, mely koronával és szalaggalElolvasom

A Miss Hungary tavalyi szenzációs döntője után az orosházi Mike Cintia Miss Hungary 3. helyezett második udvarhölgy és nagykanizsai Makai Felícia döntős rögtön Bejrútba vehette az irányt. A nemzetközi versenyén Cintia a szenzációs 4. helyett érte el a Queen of International Models 2022 versenyén az összesítésben, mely koronával és szalaggalElolvasom

Arold Péter Az elmúlt 30 év számomra meghatározó humorfoltja volt az életemnek, mely, most minden tudott ok nélkül szertefoszlik. Amikor Galla kilépett, már akkor veszteség ért engem és szerintem mindenkit aki kedvelte Őket. Nem beszélve Nagy Nati távozásáról, bár Ő a színészi karrier felé kacsintgatott. Most András jelentette be, hogyElolvasom

A Nincs idő meghalni című új James Bond-film világpremierjét szeptember 28-án rendezik meg Londonban, a produkciót egyidejűleg műsorára tűzi az október 3-ig tartó Zürichi Filmfesztivál is. A Variety.com értesülése szerint a 007-es filmet, amelynek bemutatását a pandémia miatt többször elhalasztották, szeptember 28-án láthatja először a londoni Royal Albert hall közönsége.Elolvasom

Kozmetikus Budapest

Budapesten nincs hiány kozmetikai szolgáltatásokból. Rengeteg szalon várja a vendégeket, alkalmazkodva a helyi igényekhez, például hosszabb nyitvatartási idővel. Ha most költöztél a városba vagy más okból keresel új kozmetikát, jó kérdés, hogy mi alapján válassz. Cikkünkben olyan szempontokat ismertetünk, melyek mindegyike hasznos egy budapesti kozmetika kiválasztásánál. Válaszd a korszerű kozmetikaiElolvasom

Mi magyarok mindig, és mindenből, még a legkellemtelenebb – veszélyesebb-szomorúbb és a tovább és a tovább helyzetből is kimászunk a híresen hírhedt magyar humor segítségével Most Gálvölgyi János a Kooperatív Törzs vezetőjének beszámolóját hallják a vasárnap utáni hétfői napot követő valamelyik szerdáról. Figyelmét előre is megköszönve.Elolvasom

Joe Enteriör Elgondolkodtam.Fenét. Valami bevillant az agyamba. Jelenlegi helyzetben, mi az, ami új információként szolgálna a vírussal kapcsolatban. A fertőzések emelkedésével tisztában vagyunk. Sajnos azzal is, hogy ebbe néhányan bele fognak halni. A teendőket kívülről fújjuk. Azt is tudjuk, hogy a veszélyeztetett korosztályra – nem az egészéről beszélek – nemElolvasom

Szalma Bori Elnézést kell kérnem Opitz Barbarától. Látjátok a jó pap is holtig tanul, hát még én. Elmélázva a hidrogén-pexoxidos oldattal kapcsolatban megosztottam a cikket egy fodrász ismerősömnek, aki utána nézett a dolognak és ezt találta.  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták eztElolvasom

Szalma Bori Norbert már egyszer azt nyilatkozta, hogy nem érdemli meg őt a világ, ezért inkább nem osztja meg véleményét a mindennapokról, terhességről, hízásról és meg miről. Eddig bírta. A koronavírus szinte minden celebet megihlet és mondanivalójuk támad. Van aki jó tanácsokkal – legalább is azt hiszik – látják elElolvasom

Szalma Bori Német Kristóf szúrta ki Opitz Barbara jó tanácsait az énekesnő Instagramján, ahol tanácsokat osztott a koronavírussal kapcsolatban. Véleményezte is. Az ilyen és ehhez hasonló ostoba libáktól, valamint minden kamutól óvjátok meg magatokat és az ismerőseiteket! Kamu, buta és káros hülyeségekkel van tele a közösségi média! Gondolkozzatok és csakElolvasom

Peter Rockerboyler Nincs olyan kereskedelmi műsor széles e nagy hazánkban, ahol ne csörgedezne valamiféle megabigyó. Az egyik, nevét nem írom le mert az már hirdetés lenne, ilyen műsorban történt kritika nem hagyta hidegen az egyik fellépő  Speranta énekesnőjét. A 16 éves énekes korunk egyik legnagyobb zenei „fenoménja” ByAlex véleményét viselteElolvasom