A magyar kormánynak a lehetõsége és a forrása is megvan arra, hogy azonnal folytassa a jelenleg Vásárosnaményig tartó M3-as autópálya továbbépítését Beregdaróc irányába – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelõs államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.
Tasó László a térségi útfejlesztéseket ismertetõ sajtótájékoztatóján elmondta, Ukrajna nem hagyta jóvá az autópálya magyar-ukrán határmetszési pontját, így amíg ez nincsen meg, addig nem lehet elindítani a munkálatokat.
Az államtitkár hangsúlyozta, az építéshez szükséges minden engedélyt be fognak szerezni és a tervezési munkafázis is elkezdõdik.
Az M3-as sztrádából Záhony irányába leágazó M34-es gyorsforgalmi út tervezésével kapcsolatban Tasó László azt mondta, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyta a 38 kilométer hosszú szakasz elõkészítését. Az autópálya kiépítéséhez szükséges forrásokat az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) finanszírozzák.
Az NFM államtitkára a belföldi úthálózat fejlesztésére kitérve elmondta, egy 69 milliárd forint értékû országos útfelújítási program eredményeként például Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megyékben adtak át az elmúlt napokban elkészült útszakaszokat. A következõ idõszakban tizenkét helyszínen lesznek mûszaki átadások, emellett 142 helyen folynak munkálatok.
Tasó László szerint Magyarország a következõ évre 100 milliárdos útfelújítási csomagot tervez, amelyben az egyszámjegyûtõl az ötszámjegyû utakig szerepelnek rekonstrukciók.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 45 kilométernyi út újul meg 5,43 milliárd forintból, ez a harmadik legmagasabb összeg a megyék tekintetében – jelezte Tasó László.