Logodi utca

A Logodi utcában elkezdett földmunkákkal kapcsolatosan, az alábbi tájékoztatást adjuk – külön figyelembe véve az építésügyi hatóság kötelezésében előírtakat.

Az adott ingatlanon az elsőfokú építésügyi hatóság – azaz a Budapest I. kerület Budavári Polgármesteri Hivatal Jegyzője – által kiadott és a másodfokú hatóság – azaz a Budapest Főváros Kormányhivatala – által helybenhagyott  kötelezés alapján végzik a földmunkákat. A  stabilizáló földfeltöltést elrendelő határozat az alábbi feltételeket írta elő a kivitelezésre vonatkozóan:

A fenti munkákat ezen határozatom kézhezvételétől számított 5 napon belül kell megkezdeni és a megkezdést követően 30 napon belül teljeskörűen el kell végezni.

Az öt napon belüli tényleges kivitelezés kezdés ugyan nem valósult meg, de az előkészítő munkálatokat a határozat kézhezvételét követően haladéktalanul megkezdték pl. ELMŰ engedély megszerzése, közterület-engedély és behajtási engedély intézése. A tényleges kivitelezést 2019. november 8-án kezdték meg.

A munkálatokat csak állandó művezető jelenlét, napi építésvezetői és statikus ellenőrzés mellett lehet végezni. A statikus ellenőrzés szerepel az elektronikus építési naplóban (e-napló), bejegyzést is láttunk a munkák ellenőrzéséről.

A betöltés folyamatáról és a tömörítési eljárásról a kivitelezőnek előzetesen technológiai utasítást kell készítenie.

Ezt nem láttuk feltöltve az e-naplóban, számon kérjük a kötelezettől. A kivitelezési munkák járdáról nem végezhetőek, nagytömegű munkagéppel, azaz 12 tonnánál nagyobb össztömegű géppel a terület nem közelíthető meg.

2019. november 8-án és 11-én tartott szemlén ellenőriztük és láthatóan betarják ezen előírásunkat. Továbbra is napi szinten fogjuk a munkavégzést ellenőrizni. Az ideiglenes támfalmegtámasztás rendszeres statikai ellenőrzése szükséges.

Az e-napló bejegyzés szerint megvalósult, a múlt szombati nap folyamán végzett, talajmegtámasztásra szolgáló homok beszállítási munkák szakszerűségét naplóbejegyzéssel igazolták.

A környező épületek, illetve a betöltés mozdulatlanságának folyamatos ellenőrzése szükséges. A 2019. november 11-én tartott szemlén láttuk, hogy a szükséges méréseket elvégzik.

A munkák elkészültét a Műszaki Iroda részére be kell jelenteni, melyhez a munkák szakszerűségét igazoló statikus szakember által kiadott nyilatkozatot kell csatolni – a nyilatkozaton feltüntetve a statikus nevét, címét, jogosultságának igazolását.

Az e-naplóban meg van nevezve a felelős műszaki vezető.

Az elsőfokú építésügyi hatóság továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy az előírt veszélytelenítés szakszerűen és az előírásoknak megfelelően történjen és mielőbb teljesen elháruljon a veszélyhelyzet.

2019. november 11.

Bp. Főv. I. ker. Budavári Polgármesteri Hivatal

A Népszava információi szerint építési engedély nélkül kezdték vájni a Logodi utca alatti telket, a munka közben megcsúszott egy támfal.

A tulajdonos a területen építkezni szeretne, ezért előzetes régészeti feltárásba kezdett. Ennek engedélyezése és felügyelete szintén a kormányhivatal hatásköre.
A telek tulajdonosa mostanáig nem kért építési engedélyt, így a terv az I. kerületi polgármesteri hivatal számára ismeretlenen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.