A budai Vár egyik legismertebb cukrászdája, a Ruszwurm bezárt. Lassan egy éve. Egy több mint másfél évtizede húzódó jogi és gazdasági vita végére került pont – legalábbis formálisan. A történet azonban ennél jóval többről szól.
Böröcz László, az I. kerület polgármestere a döntést úgy értékelte, hogy ezzel lezárult egy régóta húzódó konfliktus. Az önkormányzat álláspontja szerint a cukrászdát üzemeltető cég hosszú ideig a piaci ár alatt bérelte az ingatlant, és jelentős tartozást halmozott fel, amelynek rendezése végül nem történt meg. Innen nézve a lépés egy jogilag és gazdaságilag indokolható döntés.
Csakhogy a Ruszwurm nem pusztán egy üzlet. Közel kétszáz éves múlttal rendelkező, szimbolikus hely, amelynek sorsa túlmutat a számokon. Egy ilyen intézmény bezárása nem csupán gazdasági kérdés, hanem közösségi és kulturális ügy is.
És itt válik igazán érdekessé a történet politikai olvasata.
Az előző ciklusban Böröcz László még ellenzéki szereplőként élesen bírálta V. Naszályi Mártát a Ruszwurm körüli helyzet miatt. A kritika egyik eleme éppen az volt, hogy a felhalmozott tartozások miatt felmerülhet a bezárás lehetősége. Most, polgármesterként azonban egy olyan folyamat végére került pont, amelynek eredményeként a cukrászda bezárt.
Ez a fordulat nehezen hagyható figyelmen kívül. Véleményem szerint minimum felveti annak lehetőségét, hogy a korábbi kritikák részben politikai kommunikációs eszközként működtek. Ugyanakkor az is látható, hogy a döntéshozói szerep egészen más helyzetet jelent: míg kívülről könnyebb bírálni, belülről gyakran ugyanazokkal a kényszerekkel kell szembenézni.
A történet másik tanulsága, hogy a politikai felelősség nem ér véget a kritika megfogalmazásánál. Amikor valaki döntési helyzetbe kerül, már nem elég rámutatni a problémákra – meg is kell oldani azokat. És ezek a megoldások nem mindig népszerűek.
A Ruszwurm ügye így egyszerre szól jogról, gazdaságról és politikáról. Egy bezárt cukrászdáról, amelynek története még korántsem ért véget. A kérdés most már nem az, mi történt, hanem az, mi következik: lesz-e olyan megoldás, amely nemcsak jogilag, hanem közösségileg is elfogadható.
Mert végső soron nem egy üzlet sorsáról van szó, hanem arról, hogyan bánunk a saját múltunkkal.
