Megszületett megállapodás az SMA kezelésére szolgáló, egyetlen, Európában is törzskönyvezett készítmény forgalmazójával, így valamennyi 18 év alatti gyermek hozzájuthat a kezeléshez – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapestiTovább

Új kutatólaboratórium kezdi meg munkáját az Országos Onkológiai Intézetben (OOI); az erről szóló szerződést pénteken írták alá az intézményben. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, az intézmény volt főigazgatója nagyTovább

Törekedni kell a helyes antibiotikum-használatra az egészségügyi ellátás során, és ebben mind a lakosságnak, mind pedig a szakembereknek nagy szerepük és felelősségük van – mondta az egészségügyért felelős államtitkár hétfőnTovább

Átadták az a két új kórtermet, amelyet a Budavári Önkormányzat támogatásából szereltek fel a Szent Ferenc Kórházban, hogy az I. kerületi betegek a lehető legjobb körülmények között gyógyulhassanak. Speciális ágyak,Tovább