Őrsi Gergely Ma visszavettük a II. kerület jogos tulajdonát, a Marczibányi Téri Sportcentrum területét az MNB-s céghálótól MInt már bizonyára sokan tudják, a hírekből jól ismert MNB-alapítványokhoz kö...
V. Naszályi Márta polgármester Mint ahogy korábban megírtam, szeptember 10-én kezdeményeztem a polgármesternél Gulyás Gergely Kristóf képviselői összeférhetetlenségének vizsgálatát, mivel sajtóhírekbő...
A 2025-ös közvélemény-kutatások alapján Magyarország politikai térképe látványosan átrendeződött. A Fidesz–KDNP és a Tisza Párt támogatottsága szinte fej-fej mellett halad, miközben több kisebb párt –...
Vitézy Dávid Vitézy Dávid Facebook oldalán közölte annak a fideszes törvényjavaslatnak Budapestre vonatkozó negatív tartalmait ami várható. Amennyiben a javaslat elfogadásra kerül – már pedig ar...
Szerintünk pedig nem tartható kizártnak, hogy szándékos volt , hiszen ezzel akár egy üzenetet is továbbíthattak a sajtósokon keresztül a nagyvilágnak. A diplomáciai eseményeken semmi sem véletlen, még...
Megkezdtük Magyarország űrtörvényének előkészítését, amely a Nemzeti Űrügynökség létrehozásával együtt a minisztérium kiemelt feladata – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter hétfőn a marton...
Péter Magyar Tisztelt Miniszter Úr! Örömmel láttuk, hogy a TISZA és a szakma javaslatainak egy részét elfogadta, megértette. Azt viszont sajnáljuk, hogy a magyar kormány, ahogy megszokhattuk, propaga...
KEGYELETTEL.HU – Forgács Gábor, ismert magyar humorista, színész és előadóművész, 2024. november 4-én hajnalban hunyt el. Forgács Gábor elsősorban humoros előadásairól, szatirikus megnyilvánulás...
V. Naszályi Márta, a kerület volt polgármestere saját blogjában ír a méltán híres és ismert két cukrászda – Ruszwurm és a Korona – tartozásának történetéről és az új fideszes polgármester ...
Amíg nincs mindent bizonyító bírósági ítélet, addig a színész nem tekinti bizonyítottnak a gyanút és barátját az eltelt 30 év ismeretségére alapozva ártatlannak tartja. Nagy Ervin közösségi oldalán fo...
Az ATV Voks 2024 vendége volt ma kerületünk jelenlegi polgármestere és fideszes kihívója. A várt hozzáállás volt látható a kormány részéről támogatott kihívótól. Érdemes a jelölt úr az Árukeresővel ka...
Gratulált a vasárnap este lezárult hegyvidéki ellenzéki előválasztás győztesének és pártjának – írta Facebook oldalán Kendernay János – majd így folytatta: Bejelentem, hogy a mai nappal a&...
Várható volt azok számára, akik többet és mélyebben foglalkoznak a belpolitikai helyzettel, mint mondjuk Béla bácsi a kertjében permetezés közben. Magyar Péter tovább lépett és felfelé mutogat. Ahogy ...
Arold Peter Amikor a II. világháború végén Budapesten történt történelmileg kitörési kísérletnek nevezett eseményről beszélünk, gyakran más és másként kezelik annak jelentőségét a különböző politikai ...
Az antifa mozgalomhoz tartozó tömörülések terrorszervezetté nyilvánítását sürgette csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Mi Hazánk Mozgalom fővárosi elnöke. Vékony Csongor felidézte: pártja taval...
V. Naszályi Márta kerületünk polgármestere a Facebook oldalán jelentette be, hogy idén újraindul a polgármester választáson. V. Naszályi Márta (Váradiné Naszályi Márta), (Budapest, 1970–) táj- és kert...
Karácsony Gergely Nézem, olvasom az újabb bizonyítékát a köztévé manipulációjának, hogyan hazudnak a kormánynak és a Fidesznek tetsző módon Budapestről, ezúttal a budapestiek szavait, véleményét kifor...
Az I. kerület kormánypárti többsége fideszes cégekhez szervezi ki az önkormányzati feladatellátást – mondta V. Naszályi Márta (Párbeszéd – Zöldek) szerdai sajtótájékoztatóján, a Fővárosi K...
Védjük meg Budapestet! „Döntsünk közösen a városunkról, az otthonunkról!”,Döntsünk közösen, szavazz az első Budapesti Lakógyűlésen június 11-ig! Budapest sorsa most azon múlik, hogy mi, bu...
Szponzorált tartalom A nyár lassan kopogtat az ajtónkon, így már most érdemes előre lefoglalni a szállást egy kis pihenéshez a Balaton partján, mondjuk Gyenesdiáson, ahol rengeteg élmény vár Rád és cs...
58 év rendületlen szolgálat után lemondott tisztségéről Veresegyház polgármestere Pásztor Béla. A települést 58 éve irányító Pásztor Béla a képviselő-testület mai ülésén – február 21 – 202...
Szponzorált tartalom NICK VUJICIC a diákoknak és az egyetemistáknak is külön előadást tart Budapesten ez év március 13-án, hétfőn! „A bántalmazás, az erőszak mindig abból ered, hogy valaki azt h...






































