Hadházyt gyermekbántalmazással vádolták. Most közreadjuk azt a videót, amit még az ügy kipattanása előtt készített, mintegy tudva, hogy mi mindent fognak felhasználni ellene.
A videót még szeptemberben, az előválasztási kampány alatt készítette el, amikor értesült arról, hogy politikai ellenfelei „minden korábbinál aljasabb lejáratókampányra készülnek” ellene, de a videót akkor nem tette közzé.
Az országgyűlési képviselő úgy tudja, már régebb óta a Fidesz birtokában lehettek a most nyilvánosságra hozott dokumentumok, de eddig nem tették közzé, talán azért – mondja Hadházy – „mert ekkora aljasság még nekik is sok volt”. A zuglói indulása azonban olyan érdekeket sérthetett szerinte, ami miatt valaki most mégis elővette ezt a 17 évvel ezelőtti történetet.
„Ha a szocialista jelölt áll mögötte, az elég nagy baj. Ennél csak az lenne nagyobb baj, hogy ha a Fidesz akarná így segíteni a szocialista jelöltet.”