Első a közügyek megoldása, aztán jöhet az ünneplés!

A közügyek megoldását várják az emberek: a Lánchíd felújításának megfelelő támogatása, a jövedelempótlások biztosítása most a legfontosabb hazafias feladatok – erről beszélt Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármesterének társaságában pénteken az ATV Start című műsorában.

Harangozó Tamás elmondta, jóllehet a tűzijáték elmarad, a felszabaduló pénzeket még mindig nem az emberek megfelelő támogatására költi a kormány. Emlékeztetett, az MSZP az elmúlt hetekben utcai aláírásgyűjtő akcióba kezdett a Lánchíd kontra rakéták ügyben, nehezményezve, hogy a Fidesz 6 milliárdot is eltapsolt volna egy 3-napos giga rendezvénysorozatra, ráadásul járványveszély idején.

„Mi azt javasoljuk, hogy ezt a 6 milliárd forintot adják hozzá a Lánchíd felújításához: ha ez így lesz, mi kifejezetten örülni fogunk. (…) Emlékezzünk, hogy Tarlós leállíttatta az erre kiírt közbeszerzést. Most Főpolgármester úr azt mondja, hogy ha összességében 10 milliárd forinttal az állam hozzájárulna, azzal a főváros nagyon boldog és elégedett lenne. Ha a kormány egy elvi állásfoglalást tenne, az egy korrekt és elegáns megoldás lenne. (…) Az ünnep fontos, de ma Magyarországon, mikor kiderül, hogy minden 3. magyar munkavállalót érintett a járvány, van a pénznek jobb helyes is”.

V. Naszályi Márta arról beszélt, hogy az I. kerület köztársaságpárti vezetése az elsöprő többség elégedettségére 100.000 forintra kiegészített mindenki jövedelmét. „Válságkezelő Alapjövedelmet vezettünk be, és a közvélemény-kutatás azt bizonyítja, hogy az I. kerületiek közel 80%-a szerint ez valódi segítség! Ezt 395 rászoruló személy kapta teljesen új forrásból, amit a Népjóléti Közalapítványon keresztül tudtuk biztosítani az I. kerületi lakóknak, emellett megemeltük a krízis-támogatást, megemeltük az eseti települési támogatást és megemeltük a szociális élelmiszerkártyára fizetett összegeket is”.

Kérdésre, Haragozó Tamás a kormány azon zavaros indoklására reagált, hogy miért támogatják az emberek alkoholizmusát a futball-mérkőzések sokezres stadionjaiban, miközben az 500 fős koncerteket, kulturális rendezvényeket betiltják.

„Nem járok focimeccsekre és a sört sem szeretem, de az lehet tudni, hogy a sör árusítása bevett dolog a stadionokban. Félremagyarázta a miniszter a vállalhatatlan különbségtételt, miszerint focimeccsekre kijárni lehet, koncertekre nem. Az alapprobléma az, hogy a focisták megkapják a fizetésüket, a zenészek és az őket kiszolgáló emberek nem. Itt ezrek, tízezrek életéről beszélünk ma Magyarországon”.

A szocialista politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy nem olyan régen Demeter Szilárd 20 milliárdot kapott „a magyar könnyűzene megsegítésére”, ám abból pártja nem látja, hogy egy fillért is kaptak volna az előadók. „A jövő héten leülünk a szakmával, és megkérdezzük őket, hogy szerintük mit kellene csinálni.

Egy épkézláb kormánynak ez kellene, hogy legyen az első lépése. Amennyire halljuk, nem egyszeri segélyre vágynának, hanem például arra, hogy 500 főig tudjanak több, kisebb koncertet tartani, ahogy Ausztriában és Németországban például lehetséges.

Engem a focimeccs egyáltalán nem érdekel, kizárólag a kettős mérce idegesít. Ha meg lehet oldani a helyzetet azzal, hogy lehet kisebb koncerteket tarthatnak, akkor tessék nekik segíteni!” – mondta Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese.

mszp.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .