Koronavírus

A gyerekeket jobban védi

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A gyerekeket jobban védi immunrendszerük az új koronavírus ellen – vélik a szakértők. A tudósok arra a jelenségre keresik a magyarázatot, miként lehet, hogy a gyerekek könnyebben “megússzák” a betegség súlyosabb következményeit és kevesebb tünettel kell megküzdeniük.

Az új típusú koronavírus (nCoV-2019) megjelenése óta több mint 900 embert ölt meg, a fertőzöttek között azonban elenyésző a gyerekek száma. Nagyon kevesen betegek annyira, hogy diagnosztizálják náluk a vírust. A Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent egyik tanulmány szerint a betegek átlagéletkora 49 és 56 év között van.
Egyelőre nem teljesen tisztázott, mi az oka, hogy a gyerekeket elkerüli a betegség. Hasonló jelenség figyelhető meg egyébként a SARS- és a MERS-vírus esetében is.
“Nem értjük teljesen a jelenséget, de lehetséges, hogy a gyerekek és a felnőttek immunrendszere közti különbségből adódik. Az egyik feltételezés az, hogy sokkal aktívabb a velük született immunválasz, vagyis a kórokozók csoportjait célzó korai reakciójuk” – fejtette ki Andrew Pavia, a Utah-i Egyetem szakértője.
Ha az nCoV-2019 vírusnak kitett gyerekek veleszületett immunválasza erősebb, akkor sokkal könnyebben győzik le a fertőzést és csak enyhe tünetek jelentkeznek náluk.
Krys Johnson, a philadelphiai Temple University College of Public Health kutatója kifejtette: nem arról van szó, hogy a gyerekeknél nem jelentkeznek tünetek, hiszen vírusos tüdőgyulladásuk is lehet. De mivel immunrendszerük annyira erős, nem gyűri le őket annyira a betegség, mint a felnőtteket.
Hozzátette: ez hasonló ahhoz, hogy a felnőtteknek 25-ször nagyobb esélyük van arra, hogy meghaljanak bárányhimlőben, mint a gyerekeknek. És míg az influenza súlyos következményekkel járhat a csecsemőknél, a nagyobb gyerekek sokkal könnyebben vészelik át, mint a felnőttek.
Az immunrendszer ereje mögött több lehetséges tényező is állhat a tudósok szerint.
Egyrészt a gyerekeknek sokkal egészségesebbek a légzőszerveik, mivel jóval kevésbé voltak kitéve a cigarettafüstnek és a légszennyezettségnek, mint a felnőttek. Másrészt a gyerekek általánosságban véve is egészségesebbek, kevésbé jellemzőek rájuk krónikus egészségügyi problémák, mint például a diabétesz, az autoimmun betegségek, a szív- és érrendszeri betegségek, vagy a túlsúly – fejtette ki Johnson.
A felnőttek szintén jóval hajlamosabbak a káros immunválaszra, mely olyan betegségeket okozhat, mint az akut légúti distressz szindróma (ARDS) – mondta el James Cherry, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) professzora. Az immunsejtek tevékenységének kiegyensúlyozatlansága által előidézett légzőszervi tünetek miatt az ARDS-ben szenvedők 40 százaléka meghal – idézi a szakértőt a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál.
A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új típusú koronavírus influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat.

 

Nézze meg ezt is
Újabb 26 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést

Újabb 26 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3867 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt Érdekel

Önkormányzati intézkedések a koronavírussal kapcsolatban

A Budavári Önkormányzat a kormány intézkedéseivel összhangban, a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében, a következő intézkedéseket hozza: Minden, az önkormányzat által Érdekel

Koronavírusos

Ma Magyarországon nincs koronavírusos beteg - jelentette ki Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Jelenleg Magyarországon senki nem Érdekel

Zárjanak be a nem létfontosságú boltok

Karácsony Gergely vasárnap azt kezdeményezte, hogy a kormány tegye lehetővé a települési polgármestereknek, Budapesten pedig a főpolgármesternek a nem létfontosságú Érdekel

Már 9 fertőzött Magyarországon

A Szent László Kórházban járványügyi zárlat alatt álló iráni SE hallgatónál és egy magyar nőnél -  az idős magyar férfi Érdekel

Újabb ötezer PCR-teszt

Koronavírus-szűrésre újabb ötezer PCR-tesztet szerzett be a fővárosi önkormányzat, és ezeket a kerületeknek ajánlotta fel - közölte Karácsony Gergely főpolgármester Érdekel

Kovács Zoltán: Csak szabályosan

A kormány koronavírus-járvány ügyében hozott minden döntésének az a célja, hogy gátolni, lassítani lehessen a vírus terjedését és az egészségügyi Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is

Térkő munkák Budapest