Kultúra

Mátyás király és az egyház kiállítás

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Mátyás király és az egyház címmel nyílt kiállítás a Budavári Nagyboldogasszony-, közismert nevén Mátyás-templomban pénteken. Az uralkodó trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából rendezett tárlat liturgikus tárgyak, interaktív tablók segítségével idézi fel Hunyadi Mátyás és kora kapcsolatát a templommal.

Süllei László, mesterkanonok, érseki helynök, a Mátyás-templom plébánosa arról beszélt, hogy Mátyás király és az egyház kapcsolata nem volt konfliktusmentes, de ez a kiállítás az uralkodó mecénási tevékenységét mutatja be.

Mint mondta, Mátyás és az egyház kapcsolatáról beszélve meg kell említeni Vitéz János váradi püspököt, európai hírű humanistát, aki előbb Mátyás nevelője, majd esztergomi érsek volt, de mert szembeszállt Mátyás önkényével, az uralkodó bebörtönöztette.

A következő esztergomi érsek, Peckenschlager János III. Frigyeshez szökött Mátyás elől. Ezt követően Mátyás felesége, Beatrix hatéves öccsével, majd 14 éves unokaöccsével töltötte be a prímási széket, hogy az egyházi javadalmakra is rátehesse kezét. Ez is hozzátartozik az uralkodó és az egyház kapcsolatához – tette hozzá.

A kiállításon látható a Mátyás-graduálé, az az egyházi énekeskönyv, amely eredetijét a királyi várkápolnában használták. A gradule különlegessége a benne található 45 nagyméretű festmény, amelyek ikonográfiai ritkaságok.

Süllei László ismertette: a graduálé a Bibliotheca Corvina könyvei közül való. Mátyás híres könyvtárának alapját a három püspöktől, Vitéz Jánostól, Janus Pannoniustól és Peckenschlager Jánostól megszerzett kódexek alkotják. Emellett a király vásárolt, ajándékba is kapott és maga is készíttetett kódexeket. Így jött létre a 2000-25000 kötetet számláló könyvtár, amelyet csak a Vatikán könyvtára múlt felül.

Jakab Péter történész elmondta: a tárlaton látható mások mellett a Mátyás-kehely, amely egy budai ötvösműhelyben készülhetett, és amelyet a hagyomány szerint a király környezetében használták liturgikus célra.

Megtekinthető Nagy Szent Gergely pápa 15. századi szobra a kassai Szent Erzsébet Székesegyház szárnyas oltáráráról, amelyet Mátyás király adományából készítettek el.

A tárgyak között szerepel egy relief, amely 1874-ben, a Schulek Frigyes vezetésével végzett restauráláskor került elő a templom déli kapujánál a falból, és feltételezhető, hogy a Mátyás korabeli templom valamelyik kápolnáját díszítette.

Kiállítottak továbbá Mátyás korabeli imádságos könyvekből való kódexlapokat, egy korabeli miseruhát, amely már az uralkodó idejében a templom tulajdona volt, és lehetett a király adománya is – tette hozzá a történész.

Mátyás királyt királlyá választása után a Budavári Nagyboldogasszony-templomban fogadták, majd kétszer is itt nősült, és ő újíttatta fel a templom korábban leomlott tornyát is. Mindezeknek köszönhető, hogy a Nagyboldogasszonyról elnevezett egykori koronázó templom közismert neve Mátyás-templom.

MTI

Címlap kép Google

Nézze meg ezt is
Jókai Anna Szalon nyílik az Iskola utcában

Irodalmi szalon nyílik a június 5-én elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író emlékére az I. kerületben. A Budavári Érdekel

Nyitott templomok napja

Szeptember 16-a a nyitott templomok napja, így remek alkalom nyílik a Mátyás templom meglátogatására. Ha többet szeretnél tudni csak egy Érdekel

Visszavitték a Kapisztrán térre a kínai ágyúkat

Az ágyuk visszatértek  Kapisztrán térre. Az ágyúknak érdekes  előélete van.  Pekingben öntötték õket 1689-ben, valószínűleg európai mintára (valószínűleg európai hadifoglyokat hadifoglyokat vettek Érdekel

Idén is lesz könyvünnep

Idén is megrendezi a Magyar Nyelv és Könyv Ünnepét a Budavári Önkormányzat a Szentháromság téren. A könyvkiadók bemutatkozása mellett számos Érdekel

“Nagymesterek” – Reneszánsz és Barokk Festőművészek Arcképcsarnoka

A Várnegyed Galériában még szeptember 29-éig tekinthető meg Árkossy István  Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett festőművész kiállítása.

Falfúró a Tabánban

November 16-án, csütörtök 18:00 órakor filmvetítés lesz a Tabán moziban. Vetítés után Dr. Nagy Gábor Tamás polgármester a fõszereplõvel, Bán Érdekel

Sára Sándor fotóiból nyílt kiállítás a TÉR-KÉP Galériában

India különböző arcait mutatja be a Budavári Önkormányzat - TÉR-KÉP Galériájának legújabb kiállítása. A tárlat Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező Indiában Érdekel

Ellenőrzött rendezvények

A jövőben a szervezőknek rögzíteniük kell a 25 ezer főnél nagyobb, belépőjegy vásárlásához kötött zenei rendezvények résztvevőinek személyes adatait - Érdekel

David Bowie Archívum

A David Bowie Archívummal együttműködésben megvalósult kiállítás záró tárlatvezetéséről készült filmben a kurátorok, Vicky Broackes, Geoffrey Marsh Bowie rendkívül gazdag Érdekel

Márciusban ismét Budapest Central European Fashion Week a Várkert Bazárban

Forrás Március 29. és 31. között rendezik meg a Budapest Central European Fashion Weeket. A Magyar Divat és Design Ügynökség Érdekel

Záborszky Katariina hegedûmûvész nyerte a Beethoven kadenciaversenyt

Forrás: http://www2.budavar.hu Kihirdették a Budavári Önkormányzat Kadenciaversenyének gyõztesét. A zsûri Záborszky Katariina hegedûre írt kompozícióit ítélte Érdekel

A Várkert Bazár idén elnyerte a Best of Budapest Best event & conference locations (2016) díjat.

A Budapest Week Publishing, az ország egyik legismertebb angol-magyar nyelvû kiadója 1993 óta minden évben megkérdezi olvasóit és üzleti partnereit, Érdekel

Réti József emléktábla

Felavatták egykori lakóhelyén, a Naphegy utca 27. szám alatt Réti József legendás operaénekes emléktábláját családja és pályatársai körében. A Liszt Érdekel

HEGYVIDÉKI DIÁKOK AZ ÓKORI JÁTÉKOKON

Újra fellobbant Hegyvidéken az olimpiai láng, a Csörsz utcai dr. Koltai Jenõ sportközpontban, ahol az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Hegyvidéki Érdekel

Képmás-est az apaságról Varró Danival

Tényleg eltûntek az apák? Mennyi idõ alatt születik az apa? Mi az, amit csak õ adhat a fiának és csak Érdekel

a Budavári Önkormányzat felhívása iskolásoknak

Van egy kedvenc idézeted, amit szívesen megosztanál másokkal? Most megteheted, a legjobbakat pedig viszontláthatod a kerület új Gondolatmegállójában! A tervek Érdekel

Tudományt és innovációt népszerűsítő interaktív kiállítás nyílt a Várkert Bazárban

A természettudományt és technológiai innovációt népszerűsítő interaktív kiállítást rendeznek szombaton a fővárosi Várkert Bazárban. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a megnyitón hangsúlyozta: a Érdekel

Újra dübörög a banda az Ifiparkban

Több mint 30 év kellett ahhoz, hogy rock ikonjaink újra színpadra lépjenek ifjúkorunk legendás parkjában,  az egykori Ifiparkban: a Várkert Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is

Térkő munkák Budapest