Nagy Ervin kiáll Lakatos Márk mellett
Amíg nincs mindent bizonyító bírósági ítélet, addig a színész nem tekinti bizonyítottnak a gyanút és barátját az eltelt 30 év ismeretségére alapozva ártatlannak tartja. Nagy Ervin közösségi oldalán formált véleményt Lakatos Márk ellen felhozott vádakról. 30 éves ismeretségünk Lakatos Márkkal arra kötelez, hogy megnyilvánuljak a vele kapcsolatos ügyben. Amennyiben bűncselekménytElolvasom
Böröcz László állításai
index.hu – Az I. kerületi önkormányzat távozó vezetői szeptember utolsó napjaiban mintegy 70 millió forintnyi jutalmat és végkielégítést fizettek ki egymásnak, a jegyző pedig utasításba adta, hogy az önkormányzat levelezésének biztonsági mentéseit is töröljék – közölte csütörtökön Böröcz László, az I. kerület frissen megválasztott polgármestere. A polgármester továbbá azt isElolvasom
Persze, hogy nem bírtak magukkal
A polgármesteri választások után a kerületben új vezér ül a székbe és erről a Ripost a maguk stílusához képest is gyermeteg módon, visszamutogatva számoltak be Böröcz úr trónfoglalásáról. Új polgármester foglalja el a kerületi önkormányzat vezető székét Böröcz László személyében. A Ripost persze ott volt, hiszen régi sérelmükre találtak gyógyírtElolvasom
Orbán zsarolható?
A Házelnök megint elvette a szólás jogát a parlamentben. Most éppen Gyurcsány Ferenctől. A voltminiszterelnök Orbán és Putyin közötti kapcsolatról, árulásról, egy esetleges zsarolásról beszélt, hivatkozva a magyar miniszterelnök 2009 -es moszkvai látogatása utáni szemlélet váltásról és a Kínához fűződő viszonyról is szeretett volna beszélni, de Kövér László házelnök elvetteElolvasom
Musical körutazás a 6SZIN-ben
Az október 18-án este 7 órakor a „Musical körutazás” c. zenés bemutatásra kerülésének alkalmából beszélgetés Pásztor Ádámmal a műsor főszereplőjével. Hogy jött létre a Musical körutazás, amit október 18-án este láthatnak a nézők a 6SZIN-ben? Évek óta terveztem egy önálló estet és amikor idén júliusban szabadúszó lettem, eldöntöttem, hogymost ősszelElolvasom
Világméretű oktatási kampány – Jehova Tanúi idén szeptemberben egy különleges kampányt szerveznek
Jehova Tanúi idén szeptemberben egy különleges kampányt szerveznek, hogy felhívják a figyelmet a Biblia gyakorlati értékére. Több mint nyolcmillió önkéntes ajánl fel világszerte ingyenes, interaktív bibliai oktatási tanfolyamot. „Sok ember meglepődik, amikor megtudja, hogy egy régi könyv megoldást kínál a hétköznapi problémákra és választ ad az élet legösszetettebb kérdéseire, mintElolvasom
Kiállnak Iványi Gábor mellett
Index.hu – Az „Emberek az emberekért” program keretein belül számos nagynevű magyar előadó lép fel a Blaha Lujza térre szervezett demonstráción. A megmozdulást az váltotta ki, hogy a Magyar Evangéliumi Testvérközösség két iskoláját is bezáratták közvetlenül a tanévkezdés előtt, így 600 diák sorsa vált bizonytalanná. A rendezvény ingyenes, de aElolvasom
Gyanúsítottként hallgatta ki Donáth Annát
Gyanúsítottként hallgatta ki Donáth Annát, a Momentum volt európai parlamenti képviselőjét csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. A Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy „a rendelkezésre álló adatok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága előtt különösen nagyElolvasom
Változott a forgalmi rend a Hungária körúti felüljárón
Augusztus 6-án lezárták a Hungária körúti felüljáró M3 bevezető felé vezető oldalán a belső és a középső sávot. A forgalom a külső sávban, illetve a villamospályán haladhat a Rákóczi híd irányába. Az M3 bevezető felé tartó irányban az eddig lezárt külső sávot átadták a forgalomnak, ugyanakkor a középső és aElolvasom
Vona Gábor 5 gondolata a kromoszómákról
Szinte minden magyar jelentősebb politikus megszólalt a kromoszóma ügyben, ki-ki a saját pártjához hű gondolatmenettel, vagy egyszerűen hideg fejjel. Vona Gábor az utóbbiak közé tartozott. Szerinte nem kellene kiállnia Lucának az algíri versenyző ellen, hiszen a verseny eleve nem fair. Ezt a problémát a NOB-nak kell nagyon gyorsan megoldani, mertElolvasom
Nemzetközi kongresszus az MVM Dome-ban és a Groupama Arénában
20 országból érkeztek küldöttek az MVM Dome-ban és a Groupama Arénában párhuzamosan megrendezett nemzetközi kongresszusra. Jehova Tanúi 2024. július 5–7. között megtartott bibliai oktatási programján 24 793 vettek részt, köztük 3 ezer külföldi vendég, akik például Finnországból, Japánból és az Egyesült Államokból érkeztek. A három napos program a Biblia felemelőElolvasom
Újra kinyit a Batthyány utcai posta
A Magyar Posta harmincöt budapesti postahivatal bezárásáról döntött 2022 második felében. Ezzel a döntéssel kerületünkben 1 db posta kivételével az összes bezárta kapuit. Munkatársaink kitartó munkájának köszönhetően június 28-án reggel 8 órakor újranyit a Batthyány utcai posta, ahol ezentúl önkormányzati infópont is várja a látogatókat. Szolgáltatások: Ezen felül: Várunk mindenkitElolvasom
Szezonkezdés az önkormányzat zamárdi nyaralójában
Elkészült a hátsó kőház szobáinak külső/belső felújítása: új nyílászárók, új burkolatok, festés, új bútorok, illetve elkészült a partra vezető telekrészre helyezett szabadtéri öltöző és a kerti zuhany is. A felújítás után az első turnusban a kerületi Idősek Klubjaiból érkeztek pihenni vágyó nyugdíjasok, akiket örömmel látott vendégül a nyaraló. Az üdülőketElolvasom
VESZÉLYESHULLADÉK-GYŰJTÉS az I. kerületben
A lakosságnál összegyűlt veszélyes hulladékok begyűjtését ismét ingyenesen megszervezzük. Időpont: június 22., 10:00-16:00 óra között Helyszínek:1016 Budapest, Naphegy tér1013 Budapest, Dózsa György tér(I. kerületi lakcímkártya bemutatása szükséges!) Milyen hulladékfajták adhatók le?Festék maradék (szilárd és folyékony), irodatechnikai berendezések patronjai, fáradt olaj (tiszta, nem szennyezett, 10% víz-és iszaptartalom alatti), egyéb oldószerek ésElolvasom
Budavár költségvetése
Képviselőként évekig harcoltam azért, hogy az önkormányzat működése átlátható legyen. Amikor az I. kerületiek bizalmából polgármesterré váltam, az volt egyik kiemelt célom, hogy minél átláthatóbbá tegyük – a korábbi vezetés által zárt ajtók mögé rejtett – működésünket. Meggyőződésem ugyanis, hogy nincs demokrácia átláthatóság nélkül. Mint ahogyan nincs átláthatóság valós ésElolvasom
Mire érdemes odafigyelni egy Pergola esetében?
Egy pergola élettartama miatt fontos szempontokat kell figyelembe venni, hiszen nap mint nap fogunk alatta kellemes órákat eltölteni. Most néhány fontos gondolatot osztunk meg veletek egy jó pergoláról: A jó pergola kialakításának több szempontja van, amelyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kényelmes, praktikus és esztétikus legyen. Íme néhány fontos tényező: FontosElolvasom
Darázs irtás tavasszal: 8 kérdés és válasz
Itt a tavasz, éled a természet! Egy kert, ha szépen karban van tartva, akkor mindig élő, lélegző terület, többek közt azért, mert a növények mellett izgő-mozgó élőlények is benépesítik, elsősorban rovarok, hisz egyébként is ők vannak a legnagyobb számban jelen a bolygón. Statisztikailag törvényszerű tehát, hogy ahol fű, virág, faElolvasom
Terelések, lezárások Budapesten
A kínai miniszterelnök és delegációja miatt a mai naptól lezárásokra és terelésekre kell számítani a fővárosban közlekedőknek. A BRFK tájékoztatása alapján május 8-tól 10-ig, szerda estétől péntek délutánig ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban delegáció közlekedése miatt. Lezárások várhatók május 8-án, szerdán este és május 10-én, pénteken délután a LisztElolvasom
Rágcsálók okozta károk
A rágcsálók, mint az egerek és patkányok, komoly károkat okozhatnak otthonokban, mezőgazdasági területeken és üzleti vállalkozásokban is. A károk széles körét érinthetik, beleértve a fizikai károsodásokat, egészségügyi problémákat és gazdasági veszteségeket. Elszaporodásuk esetén nincs más megoldás, mint a végleges rágcsálóirtás! Íme néhány specifikus példa a rágcsálók által okozott károkra: FizikaiElolvasom
„Színes angol-magyar példamondatok” – Miért érdemes online nyelvet tanulni 2. rész
Molnár Bertalant, az angolozz.hu nyelvoktató portál tulajdonosát és vezető fejlesztőjét kérdeztük a „Színes angol-magyar példamondatok” című nyelvkönyvről, amely az első nyomtatásban megjelent kiadványuk. K: Milyen nyelvkönyv az, amiben nincs egyáltalán nyelvtan?V: A reklám a honlapunkon valójában úgy szól, hogy ez az „első olyan kiadványunk, amelyben nincsenek nyelvtani kifejezések, magyarázatok, szabályokElolvasom
Voks 2024
ÁRENDÁS MÓNIKAMi Hazánk BAKK MAGDOLNA fényképeSzolidaritásLokálpatrióták7Helló Pesterzsébetiek BÖRÖCZ LÁSZLÓFIDESZ-KDNP DR. NÁNÁSINÉ ABONYI GYÖNGYIMKKP VÁRADINÉ NASZÁLYI MÁRTA Várunk EgyesületDKMSZPPárbeszéd- ZÖLDEKMomentumMMN Szavazni szeretnél? Megteheted Facebook oldalunkonElolvasom
Angolozz.hu
Az angolozz.hu tulajdonosát és vezető fejlesztőjét, Molnár Bertalant kérdeztük arról, hogy miért érdemes az online nyelvtanulás felé fordulniuk azoknak, akik nyelveket szeretnének tanulni. Az online nyelvtanulás egyre népszerűbb világszerte, aminek az az oka, hogy számos előnyt kínál a hagyományos (tantermi) oktatással szemben. Az interneten keresztül ma már bárki, bárhol hozzáElolvasom
Feszült légkör tanulságos „vita”
Az ATV Voks 2024 vendége volt ma kerületünk jelenlegi polgármestere és fideszes kihívója. A várt hozzáállás volt látható a kormány részéről támogatott kihívótól. Érdemes a jelölt úr az Árukeresővel kapcsolatba hozott beszerzési elképzelését meghallgatni, ugyanis ő onnan szerezte volna be a dolgokat.Elolvasom