Nem fog tétlenkedni Budapest I. kerületének új polgármestere V. Naszályi Márta ellenzéki jelölt, aki legyőzte az I. kerületet 21 éve irányító Nagy Gábor Tamást, azt ígéri, kivizsgálja a botrányos várbeliTovább

Átadták az a két új kórtermet, amelyet a Budavári Önkormányzat támogatásából szereltek fel a Szent Ferenc Kórházban, hogy az I. kerületi betegek a lehető legjobb körülmények között gyógyulhassanak. Speciális ágyak,Tovább

Eddig tisztázatlan körülmények között 2019. szeptember 27-én 13 óra 15 perc körül egy gépkocsi és egy autóbusz ütközött össze Budapest I. kerületében, a Szarvas tér 1. szám előtt.  A balesetbenTovább

Gyertyagyújtással emlékeztek Kányádi Sándor a nemzet művésze, Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a Budavári Önkormányzat díszpolgárára a lakásával szemközti Elek apó kútjánál. Nyugodjék békében!Tovább

Fodrász I. kerület

Szeretettel várom minden kedves régi és új Vendégemet heti 3 alkalommal. (kedd délután, szerda és péntek délelőtt) Bár ez esetleg igény szerint változhat az egyik délelőtt délutánra, megpróbálom a vendégekTovább

A jövőben a szervezőknek rögzíteniük kell a 25 ezer főnél nagyobb, belépőjegy vásárlásához kötött zenei rendezvények résztvevőinek személyes adatait – az erről szóló törvénymódosítást pénteken 128 igen, 48 nem szavazattalTovább

Eddig tisztázatlan körülmények között 2018. szeptember 30-án 0 óra 48 perckor három gépkocsi ütközött össze a Budapest I. kerület, Sztehlo Gábor rakparton, a Lánchíd alatt. Az elsődleges információk szerint aTovább

Mátyás király és az egyház címmel nyílt kiállítás a Budavári Nagyboldogasszony-, közismert nevén Mátyás-templomban pénteken. Az uralkodó trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából rendezett tárlat liturgikus tárgyak, interaktív tablók segítségével idéziTovább

A David Bowie Archívummal együttműködésben megvalósult kiállítás záró tárlatvezetéséről készült filmben a kurátorok, Vicky Broackes, Geoffrey Marsh Bowie rendkívül gazdag életművét dalszövegek eredeti kéziratai, személyes tárgyak, eredeti kosztümök és hangszerek,Tovább

Az önkormányzat megunhatta, ezért döntött úgy, hogy július 15-től tilos az I. kerület tulajdonában lévő gyalogutakon és gyalogos övezetekben elektromos meghajtású eszközöket segway (önegyensúlyozó, kétkerekű, elektromos meghajtású közlekedési eszköz), azTovább

Europe For Citizens – Közös szolidaritás címmel 2018. augusztus 10 és 12-e között partnervárosi találkozót rendeztek Zentán. Az eseményen dr. Nagy Gábor Tamás, Budavàr polgármestere és a kerületi Idősek Klubjának tagjaiTovább

Rablás miatt keresi a rendőrség Danyi Márkot A Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitánysága 01010/621/2018. bűnügyi számon rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást, amellyel összefüggésben keresi Danyi Márkot. A jelenlegTovább

Óriási sikert aratott az Udvarhely Néptáncműhely Apám tánca című előadása a Várkert Bazárban. A székelyudvarhelyi együttes a Budavári Önkormányzat meghívására mutatta be előadását a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A produkció elõtt Dr.Tovább

Lázadnak a szülõk a menzaételek ellen egy I. kerületi iskolában, Zuglóban pedig sorra mondják le az elõfizetéseket. Mindkét önkormányzat területén a Hungast szolgálja fel az ebédet. A vállalkozás a közétkeztetésiTovább