Tervezzük együtt a Vérmezőt!

Gyakran látogatja a Vérmezőt és van véleménye a park zöld jövőjével kapcsolatban? Van ötlete, hogy hogyan lehetne megújítani a Vérmezőt? Szeretné elmondani, hogy mit kell megőrizni és mi az, ami hiányzik a parkból? Ha igen, akkor jöjjön el a négy alkalmas közösségi tervezésre!

A Vérmező kerületünk egyik legnagyobb közparkja, sok kerületi és budapesti lakos közkedvelt pihenőhelye. A Budavári Önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat kiemelt céljának tekinti a Vérmező közpark fejlesztését, növényzetének gazdagítását, rekreációs szolgáltatásainak fejlesztését.

2021-ben a Fővárosi Önkormányzat elfogadta a vérmező megújítására vonatkozó stratégiai tervet, mely a terület fejlesztésének átfogó céljait, lehetséges projektjeit tartalmazza. Ennek keretében a Budavári Önkormányzat anyagi támogatásával gyepfelújítási, növénytelepítési munkákat, a Szitakötő játszótér gumiburkolatának felújítását, valamint a parki kukák és a padok cseréjét végezik el a Főkert munkatársai.

De nincs megállás, a park megújítása folytatódik, méghozzá együtt, Önökkel. A közösségi tervezés során a parkfelújítás következő fázisának részletes koncepcióját dolgozzuk ki a résztvevőkkel.

Időpontok:

  • 2022. Szeptember 22. csütörtök, 17:00 – 20:00
  • 2022. Október 6. csütörtök, 17:00 – 20:00
  • 2022. Október 21. péntek, 17:00 – 20:00
  • 2022. November 3. csütörtök, 17:00 – 20:00

Helyszín: Márai Sándor Művelődési Ház (Budapest, Krisztina tér 1.)

Regisztráció és kérdések: zif@budapest.hu
A részvétel ingyenes, önkéntes, és nem elvárás mind a négy alkalmon való részvétel (ugyanakkor a folyamat érdekében javasoljuk ezt), de regisztrációhoz kötött!

A négyalkalmas közösségi tervezés esemény linkje: https://fb.me/e/2a6lHmdRn 

A közösségi tervezés főszervezője a Főkert, de részt vesz benne Budapest Főváros Önkormányzata Várostervezési Főosztály Tájépítészeti Osztálya, a Nyitott Budapest Osztály és az I. kerületi Önkormányzat is.

Az előzmények

2017-ben fogadta el a Fővárosi Közgyűlés Budapest zöldinfrastruktúra-koncepcióját, amely részletes helyzetelemzés alapján jelölte ki a zöldfelületi rendszer védelmének és fejlesztésének legfontosabb céljait és eszközeit. A Fővárosi Közgyűlés ennek alapján 2021-ben megszavazta a Radó Dezső tervet, hosszabb nevén a Budapesti Zöldinfrastruktúra Fejlesztési- és Fenntartási Akciótervet, amely a 2017-es koncepcióban kitűzött célokat figyelembe véve már konkrét, közép- és rövid távon tervezett beavatkozásokat, illetve projekteket tartalmaz. Ennek egyik eleme a Vérmező megújítása és az ahhoz készült stratégia terv. Már a stratégiai terv kidolgozásában is fontos szerepet kapott a lakosság, hisz tavaly tavasszal a Radó Dezső terv honlapján közzétett kérdőívben mindenkinek lehetősége volt véleményezni azt. A kérdőívet 854-en töltötték ki. Ezeket a véleményeket is figyelembe véve készült el az a végleges stratégia, amelyet szeptember 1-én fogadott el a Fővárosi Közgyűlés.

Mindeközben a COVID-járvány következtében kialakult gazdasági helyzetben a Fővárosi Önkormányzat anyagi lehetőségei beszűkültek, azonban kerületünk vezetése továbbra is kiemelten fontosnak tartotta a Vérmező megújításának mielőbbi megkezdését, így tovább folytatódtak az egyeztetések a két önkormányzat között. Ennek eredményeként a Budavári Önkormányzat a 2022. évi költségvetésében 200 millió forintot különített el a Vérmező felújítására, amelyet a Fővárosi Önkormányzat rendelkezésére bocsátott, hogy a parkot kezelő Főkert kivitelezésében történhessenek fejlesztések. Egyszerűbben fogalmazva a kerület adott 200 millió forintot, hogy a Főkert – összhangban a már elfogadott stratégiával – azt a Vérmező fejlesztésére költse.

A megállapodás értelmében ezt az összeget ők két ütemben használják fel. A Vérmezőt látogató olvasóinknak bizonyára már feltűnt, hogy a közelmúltban több fejlesztés is megvalósult a parkban: részleges gyepfelújítás történt, évelő növényeket és virágokat telepítettek a Főkert munkatársai a biodiverzitás növelése érdekében. Még idén új, fedett hulladékgyűjtőkre cserélik az évtizedekkel ezelőtt kihelyezett szemétgyűjtőket, modernebb padok kerülnek a parkba, és megújul a Szitakötő játszótér gumiborítása is. Ez a felújítás első üteme, a megállapodás értelmében 60 millió forint értékben.

Így érkezünk el a második ütemhez, amelynek egyik eleme a négyalkalmas közösségi tervezés.

No meg ez is érdekes lehet

Megújul a kutyafuttató a Szeder lépcsőnélfebruár 8, 2024
Önkormányzati hírek
Egy az egyben – Bemutatkozik az Egészségügyi szolgálatjanuár 18, 2024
Önkormányzati hírek
Újrainduljanuár 2, 2024
Közélet
Zöldsáv-felújítást kapott karácsonyra a Tábor utcadecember 22, 2023
Önkormányzati hírek
Az adventi időszak utolsó koncertjedecember 22, 2023
Programok
Igazgatási szünet a polgármesteri hivatalbandecember 22, 2023
Önkormányzati hírek
Átadták A Budavárért emlékérmet és a Tóth Árpád Műfordí...október 1, 2023
Kultúra
Megkezdődött az idei kertészeti szezon a Kuny Domokos u...március 20, 2023
Önkormányzati hírek
A fiatalok a jövő – Vendégeink a kerületi Diákönkormány...február 20, 2023
Önkormányzati hírek
Budavár ostromára emlékezik meg a Budavári önkormányzatfebruár 7, 2023
Önkormányzati hírek
Budavár - Változás a buszok behajtási rendjébendecember 5, 2022
Közlekedés
Home Office az Önkormányzatnálnovember 8, 2022
Önkormányzati hírek
Kedves Kerületiek!szeptember 15, 2022
Önkormányzati hírek
Iskolakezdési támogatás 2022/23augusztus 28, 2022
Önkormányzati hírek
BUDAVÁR DÍSZPOLGÁRA:TARDY LÁSZLÓ – A MÁTYÁS-TEMPLOM KÁN...június 3, 2022
Kultúra
Megemlékezés a kerületbenmárcius 13, 2022
Önkormányzati hírek
Ne dobja ki veszélyes hulladékát! Hozza el október else...szeptember 24, 2021
Önkormányzati hírek
Újra fizetős lett a Halászbástya felső szintjeszeptember 11, 2021
Önkormányzati hírek
Gratulálunk és köszönjük az egész kerület nevében!június 24, 2021
Önkormányzati hírek
Vitézy kontra V. Naszályijúnius 8, 2021
Közlekedés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .