kerítésépítés

A bontás specialista – Káta Jako Bt.

BONTÁSI, FÖLD – és térkövezési MUNKÁK VALAMINT kisebb szerkezet építési munkák KIVITELEZÉSE

KÁTA JAKO Bt. 2018 novemberében kezdte meg tevékenységi köreit az új tulajdonosi háttérrel. Cégünk foglalkozik gépi földmunkával, bontási munkálatokkal, térkövezési-és útépítési feladatok teljes körű kivitelezésével, valamint az hónapokban kisebb szerkezetépítési munkálatok végzésével.

Szervezetünk dinamikusan fejlődik, 12 fő alkalmazottat foglalkoztat. Vállalkozásunk gazdálkodása pozitív, pénzügyi helyzetünk stabil, árbevételünk folyamatosan emelkedik, mely a 2019. üzleti évben eléri a 226 M forintot, amely 2018. üzleti évünkben még csak 74 M forint volt.

A Cégünk szerepel a köztartozásmentes adózók adatbázisában.

Cégünk szemléletét a megfontoltság, a körültekintés és a környezettudatos gondolkodás jellemzi.

Munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk szolgáltatásaink minőségére és az egyes tevékenységeinkre vonatkozó jogszabályi előírások maradéktalan betartására, így a Vállalkozásaink által elszállított hulladékok – az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet (1. számú melléklet), valamint a 20/2006 KvVM rendeletben foglaltakkal összhangban – kizárólag környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkező hulladéklerakóba kerülnek beszállításra.

 Tisztelt Leendő Partnerünk!

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatosan kérdése merülne fel, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal!

Várjuk megtisztelő jelentkezését!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .