Én emlékszem

Olajos padló, olajkályha, de megvan még előtte a szenes kályha nyújtotta meleg érzete. Iskola. 1969.

Cserépkályha a szobában, amiből az elején egy volt. Meg egy konyha. Aztán jött még egy szoba kis szoba és egy kis fürdőszoba, cserépkályha a helyiségek között.

Nagyapám, mikor az olaj olcsó volt beszereltetett egy olajégős berendezést a cserépkályhába. Aztán 74 után, mikor elment, lebontottuk, de cserépkályha újra lett építve. A szenes hozta a szenet, apám arra figyelt le ne húzzon 2-3 kosárral, ott állt és minden kosárnál ledobott egy széndarabot a földre, a végén összeszámolta.

Persze így is kevesebb került le a platóról a sufniba. Aztán jött a gáz. Olcsó volt, tiszta volt, és kényelmes. Konvektorok amik ugye az utcát is fűtötték, de jó volt.

Vidéken okosak voltak az emberek, szerencsére, nekünk is megvolt/van a saját eszünk, nem dobtuk ki, nem bontottuk le, sőt, szinte mindig volt fa a sufniban, vagy a garázsba, mint most is. Nem dobtuk ki a sparheltot, az NDK gyártmányú hordozható cserépkályhát. Hogy miért?

Mer valahogy sejtettük. Ne tart minden örökké.

Címlapfotó: A Nagykörút és Rákóczi út sarkán lévő házba szállítják a tüzelőt (Fotó: MTI/Fényes Tamás, 1968)

Budapesti közélet Hangosabban, hogy más is hallja

  • Most ezt találták ki
    by Budapest on 2023.09.24. at 08:35

    Megszüntetné néhány szakmához a kötelező szakvégzettséget az illetékes minisztérium – írja a nyugat.hu. A tervezetről társadalmi egyeztetést kezdeményezett a kormányzat, szeptember 22-ig várják az állampolgári észrevételeket. Újabb válasz érkezhet a A Most ezt találták ki bejegyzés először Budapesti közélet-én jelent meg.

  • Szeptember végétől már az új helyen rendelhetnek a Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok
    by Budapest on 2023.09.21. at 13:02

    Várhatóan szeptember 29-től már az önkormányzatunk által felújított, új intézményben rendelhetnek a jelenleg a Csobánka tér Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok. A Víziorgona utca 8-as számú, önkormányzati tulajdonú épület A Szeptember végétől már az új helyen rendelhetnek a Szent Margit Rendelőintézetben lévő házi gyermekorvosok bejegyzés először Budapesti közélet-én jelent meg.

  • Az Ősz beköszöntése: teraszok fedése a kényelemért
    by Budapest on 2023.09.20. at 15:01

    Az ősz beköszöntése nem csak a hűvösebb időjárást és a lehulló leveleket hozza magával, hanem azt is, hogy kevesebb időt tudunk tölteni a kertben vagy a teraszon. Azonban nem kell, A Az Ősz beköszöntése: teraszok fedése a kényelemért bejegyzés először Budapesti közélet-én jelent meg.

  • Csöre Gábor megmentése
    by Budapest on 2023.09.18. at 19:25

    Az Alza manó fogságából szeretnék megszabadítani Csöre Gábort, és ennek érdekében eseményt szerveznek szeptember hatodikára a Várba, a Karmelita kolostorhoz. Itt az ideje megszabadítani Csőre Gábort a démoni entitástól, mely A Csöre Gábor megmentése bejegyzés először Budapesti közélet-én jelent meg.

  • Egy év alatt több mint 21 ezer ingatlan árverése fejeződött be Magyarországon
    by Budapest on 2023.09.18. at 18:48

    Hiába van lakat alatt a korrupcióval megvádolt végrehajtó király, belül nem változott semmi. Egy év alatt több mint 21 ezer ingatlan árverése fejeződött be Magyarországon. Az ingatlanok egész összértéke több A Egy év alatt több mint 21 ezer ingatlan árverése fejeződött be Magyarországon bejegyzés először Budapesti közélet-én jelent meg.

17240cookie-checkÉn emlékszem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .