Tardy László kántor-karnagy 54 éven át vezette a Mátyás-templom ének- és zenekarát.
Nem túlzás tehát azt mondani, hogy az élete nagy részében a kerületi embereket és az ide látogatókat szolgálta.
A Mátyás-templom ráadásul nem akármilyen munkahely. Az ide látogató egyszeri turistának is felejthetetlen az élmény, amit a Nagyboldogasszony-templom adhat – ehhez pedig hozzájárul az a különleges zene is, amiért több mint fél évszázadon át Tardy László felelt.
Egy olyan emberről van szó, akit akkor is élmény hallgatni, amikor mesél – mondataiból árad a szeretet.
Tardy László idén kerületünk díszpolgára lett. Az ilyenkor hagyományos díszoklevél és a pecsétgyűrű átvétele után a legendás karnagy úgy érezte, szavak helyett inkább zenével tudja kifejezni, hogy mi is játszódik le benne: a közönséggel együtt elénekelte az Örömóda első versszakát.
Kodály egyik ismert mondását elevenítette el, miszerint a zene egyik speciális területe, amit szavakkal még nem, vagy már nem lehet elmondani.
„Olyan sokszor van, hogy az emberek azért nem értenek egymással szót, mert a szavak nem alkalmasak rá – de a zene alkalmas rá, hogy összekösse az embereket” – hangsúlyozta az immár díszpolgári címet viselő kántor-karnagy.
Köszönjük a fáradhatatlan munkáját!