A 24.hu információi szerint Márki-Zay pártalapításba kezdett és már a lehetséges alapító tagok nevei is felmerültek


MZP az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje pártalapításba kezdett. Mint ismeretes a politikus egyetlen pártnak sem a tagja és úgy tűnik nem is lesz, de frakció nélkül nehéz a politikus élet, főleg, ha valaki éppen Orbán Viktor kihívója.

A 24.hu információi szerint Márki-Zay pártalapításba kezdett és már a lehetséges alapító tagok nevei is felmerültek.

Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje új pártot alapíthat, amelynek Pálinkás József ÚVP-je és Gémesi György Új Kezdete mellett a Fidesz, a KDNP, az MDF és az SZDSZ korábbi ismert arcai is tagjai lehetnek, de Márky a volt Jobbikos Bencsik Jánossal is tárgyal, írja a telex.hu

Az elmúlt években a Fidesz mellett nem sok babér termett a jobboldali, polgári pártoknak és politikusoknak, Márki-Zay előválasztási sikere viszont azt mutatja, Orbánnak komolyan kell számolnia vele.

Márki-Zay magyar-kanadai kettős állampolgár ezért a kormány oldali média már kikezdte, szinte elfeledve, hogy az országgyűlés tagjai között nem egy kettős állampolgár ül, nem beszélve arról, hogy hány magyar-román kettős állampolgár tevékenykedik a kormány körül.

A lehetséges tagok:

A Telex szerint az alábbi nevek lehetnek majd benne az új pártban:

  • Gyenes Szilárd, az Új Kezdet alelnöke,
  • Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter,
  • Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök,
  • Szalma Botond, a KDNP volt budapesti elnöke,
  • Szent-Iványi István egykori külügyi államtitkár,
  • Herényi Károly, az MDF korábbi szóvivője.

„Szeretnénk egy nem tolvaj és korrupt, konzervatív emberek számára elfogadható jobboldali pártot létrehozni”

– mondta Márki-Zay Péter a 168 órának pár hete. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról beszélt, civil kezdeményezése, a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem alakul párttá, de gőzerővel épül egy új jobbközép, polgári párt, amit még a választás előtt szeretnének bejelenteni.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .