A monarchiabeli Fiuméről szóló kiállítás nyílt pénteken


A monarchiabeli Fiuméről szóló kiállítás nyílt pénteken Budapesten, a tárlat látogatói megtudhatják többek között, hogy hogyan vált Európa 10. legnagyobb kikötőjévé az adriai kikötőváros, milyen lehetett egy gyarmatárubolt kirakatát nézni vagy a tengerentúlra kivándorlókat szállító hajó kabinjának szűkös belsejében állni.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) közös kiállítása a dualizmus-kori Fiumét mutatja be. Az 1868-as magyar-horvát kiegyezéssel hatalmas fejlődésnek indult a város, Fiume akkor Európa 10. legnagyobb áruforgalmat bonyolító kikötőjévé vált – közölték a szervezők az MTI-vel.
     

„Soha nem volt még olyan tárlat, ami ennyire sok eredeti tárgyat vonultatott volna fel Fiume egykori gazdasági és közlekedéstörténeti jelentősége kapcsán. A két múzeum, magángyűjtők, egyéb intézményi közreműködők mellett a fiumei (rijekai) múzeumi kollégák is bekapcsolódtak ennek a kiállításnak a szervezésébe, melyet közel egy évnyi előkészítő munka előzött meg”

– idézi a közlemény Vitézy Dávidot, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatóját.


    „A tárlat létrehozása páratlan együttműködés a két intézmény között. Fiume városában egykoron virágzott az ipar és a kereskedelem, amely magával hozta a vendéglátás és a turizmus fellendülését is. Mindezeket pedig a közlekedés fejlődése kapcsolta össze. Ezt a három területet gazdagon illusztrálják a két intézmény által bemutatott különleges, eddig még sosem látott tárgyak”

– fogalmazott Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója.
 A Fiume – Kapu a nagyvilágra című tárlaton újonnan restaurált tárgyanyag is látható, a kiállított hajómodellek között van több mint 100 éves tárgy is, melyet még az egykori hajóscég ajándékozott a Közlekedési Múzeumnak. A kiállítás egyik legnagyobb attrakciója az Adria Tengerhajózási Rt. eredeti lobogója, amelyből mindössze két példány maradt fenn, a másik a Greenwich-i National Maritime Museumban található.

A lobogót erre az alkalomra restaurálták. Hasonlóan értékes műtárgy az Atlantica Tengerhajózási Rt. 1911-ben készíttetett színezüst díszdoboza és figyelemre méltóak az egykori fiumei gyarmatáru-kereskedések eredeti tárgyai.
    A Budapesten október 31-ig látható tárlatot jövőre Horvátországban is bemutatják. Bővebb információk a www.mkvm.hu weboldalon találhatók.