Felfüggesztik a Mészáros utcai buszparkoló előkészítési munkáit


A Budavári Önkormányzat határozatlan időre felfüggeszti a Mészáros utcai buszparkolóval kapcsolatos előkészítési munkákat – közölte az I. kerület polgármestere szerdán a Facebook-oldalán.

V. Naszályi Márta (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) azt írta: amikor a Mészáros utcai buszparkoló megvalósításáról döntöttek, az a cél vezérelte őket, hogy mentesítsék a budai Várat, a Gellérthegyet és a kerület egészét a koronavírus-járványt megelőző turistabuszkáosz alól.
    Az elmúlt hónapban a kerületben megannyi lakossági és szakmai egyeztetést folytattak a projekttel kapcsolatban; számos valós aggodalmat és felvetést hallgattak meg és építettek be a tervezési folyamatba – jelezte a politikus.

„Ugyanakkor több olyan támadással is szembesültünk, amelyek ezeket az aggályokat politikai célokra és félelemkeltésre használták fel”

– tette hozzá.
    A polgármester közölte, közben a MÁV-val való hosszas egyeztetés és a testületi döntés után az általa aláírt szerződést a MÁV, ígéretei ellenére – nem ismert okokból – szerdáig nem írta alá. „Mivel ekkora jelentőségű beruházást ilyen fokú bizonytalanságban nem lehet előkészíteni”, V. Naszályi Márta szerdán visszakérte a tervezett buszparkoló területére vonatkozó bérleti szerződést a MÁV-tól. Egyúttal a buszparkoló előkészítési munkáit határozatlan időre felfüggesztették – fűzte hozzá.


    V. Naszályi Márta szerint a buszparkolóval az egész kerület nyerne, és „nem csak az évi több száz milliós nagyságrendű – a kerületre fordítható – bevételt, amit a parkoló előzetes számításaink alapján termelne”.
    Évtizedek óta súlyos gondokat okoz a turistabuszok parkoltatásának problémája, és erre a szakértői elemzések szerint is az önkormányzat által támogatott elképzelés a jó megoldás – írta bejegyzésében, amely szerint a kerület ugyanakkor elkötelezett abban, hogy olyan megoldás szülessen, ami nem növeli a környék zaj- és légszennyezését, és bírja a kerület lakóinak támogatását.

    Ezért a hatásvizsgálatok elkészülte előtt a területet nem veszik bérbe. A következő időszakban méréseket és vizsgálatokat végeznek, valamint folytatják az egyeztetéseket – fővárosi szinten is – a turistabuszhelyzet javítása érdekében – közölte V. Naszályi Márta.


No meg ez is érdekes lehet

Újra kinyit a Batthyány utcai postajúnius 23, 2024
Önkormányzati hírek
Szezonkezdés az önkormányzat zamárdi nyaralójábanjúnius 23, 2024
Önkormányzati hírek
Megújul a kutyafuttató a Szeder lépcsőnélfebruár 8, 2024
Önkormányzati hírek
Egy az egyben – Bemutatkozik az Egészségügyi szolgálatjanuár 18, 2024
Önkormányzati hírek
Újrainduljanuár 2, 2024
Közélet
Zöldsáv-felújítást kapott karácsonyra a Tábor utcadecember 22, 2023
Önkormányzati hírek
Az adventi időszak utolsó koncertjedecember 22, 2023
Programok
Igazgatási szünet a polgármesteri hivatalbandecember 22, 2023
Önkormányzati hírek
Átadták A Budavárért emlékérmet és a Tóth Árpád Műfordí...október 1, 2023
Kultúra
Megkezdődött az idei kertészeti szezon a Kuny Domokos u...március 20, 2023
Önkormányzati hírek
A fiatalok a jövő – Vendégeink a kerületi Diákönkormány...február 20, 2023
Önkormányzati hírek
Budavár ostromára emlékezik meg a Budavári önkormányzatfebruár 7, 2023
Önkormányzati hírek
Budavár - Változás a buszok behajtási rendjébendecember 5, 2022
Közlekedés
Home Office az Önkormányzatnálnovember 8, 2022
Önkormányzati hírek
Tervezzük együtt a Vérmezőt!szeptember 29, 2022
Önkormányzati hírek
Kedves Kerületiek!szeptember 15, 2022
Önkormányzati hírek
Iskolakezdési támogatás 2022/23augusztus 28, 2022
Önkormányzati hírek
BUDAVÁR DÍSZPOLGÁRA:TARDY LÁSZLÓ – A MÁTYÁS-TEMPLOM KÁN...június 3, 2022
Kultúra
Megemlékezés a kerületbenmárcius 13, 2022
Önkormányzati hírek
Ne dobja ki veszélyes hulladékát! Hozza el október else...szeptember 24, 2021
Önkormányzati hírek