36 milliárd a várólisták csökkentésére

A kormány 2010 óta 36 milliárdot költött a várólisták csökkentésére; a főváros napokban bejelentett, a képalkotó diagnosztikai várólisták csökkentését szolgáló programja szintén kétmilliárd forintos kormányzati támogatással valósul meg – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.

Mint írták, a kormány a budapesti emberek egészségügyi ellátásának javítását kiemelten kezeli, az Egészséges Budapest Program keretében folyamatosan többletforrásokat biztosít a fővárosnak. A központi régió történetének legnagyobb egészségügyi programjában összesen 700 milliárd forintos fejlesztést hajtanak végre, és ennek köszönhetően sorra újulnak meg a budapesti kórházak, rendelők – tették hozzá.
A daganatgyanús betegek komplex diagnosztikájának érdekében a képalkotó vizsgálatok teljesítmény-volumenkorlát mentességét is a kormány tette lehetővé, ami záloga a fővárosi programnak is – írták.
Felidézték: 1994-ben az Országos Onkológiai Intézet az európai országok közül elsőként állította össze a rosszindulatú daganatok korai felismerésére, diagnózisára és kezelésére az onkoterápiás protokollt, amit többszöri megújítás után a jelenleg érvényes onkológiai szakmai irányelvekké alakítottak át. A daganatgyanús betegek kivizsgálását az irányelvekben meghatározott diagnosztikai algoritmusnak megfelelően kell végezni, és a vizsgálatok pontos menetét az adott szervrendszerrel foglalkozó szakorvos vagy onkológus szabja meg. Az irányelvek betartása a garancia a precíz diagnózis felállításához, ami az alapja a legjobb terápiás eredmények elérésének. Az irányelvek egyben segítenek a felesleges vizsgálatok elkerülésében is, és ezzel növelik a betegbiztonságot. Kiemelt jelentőségű a diagnosztikus algoritmus betartása a betegbiztonság szempontjából, például a CT-vizsgálatok tekintetében, mivel azok csak a betegek egy részénél szükségesek a diagnózis felállításához és felesleges sugárterhelést okoznak, ha indokolatlanul végzik.
Megjegyezték: “a főváros a szakmai koncepcióját az Emmivel nem egyeztette, nem is tudjuk, hogy létezik-e”.
Közölték azt is: az Emmi határozottan kiáll a betegek biztonsága, a szakmai irányelvek szerinti kivizsgálása mellett, és a kormány által biztosított többletforrás felhasználásában ezeknek a szempontoknak a maradéktalan garantálását várja el a fővárostól.