Évzáró ülés


Arold Péter Hírek I. kerület

A tegnapi képviselő-testületi ülése egyben évzáró is volt, ahol a következő határozatok is elfogadásra kerültek. Erről Facebook oldalukon is beszámoltak.

Elfogadták a szénmonoxid-érzékelő berendezések igényléséről szóló rendeletet annak érdekében, hogy minden I. kerületi lakás rendelkezhessen ilyen készülékkel. Megszavazták a volt polgármester, Nagy Gábor Tamás szabadságmegváltására vonatkozó határozatot. Támogatják a kerületi polgárőrséggel való együttműködést és ennek pontos kidolgozását a 2020-as évben.

Budavár kiáll a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés mellett. Az önkormányzat támogatja a kezdeményezés népszerűsítését és a lehetőségeihez mérten megtesz mindent a sikeres aláírásgyűjtés elősegítéséhez.

Kijelentették

  Várban a helyi lakosok és a gyalogosok érdekeit képviseljük. Ezért is tartjuk szükségesnek a Budavári Kapu Kft. parkolási szerződéseinek felülvizsgálását, és a Kft. ügyvezetőjének soron kívüli meghallgatását. Nem támogatjuk az olyan egyedi szerződések fennállását, amely kiváltságos parkolási feltételeket biztosít bizonyos személyeknek, ezzel is növelve a Várnegyed autósforgalmát.

No meg ez is érdekes lehet

Újra kinyit a Batthyány utcai postajúnius 23, 2024
Önkormányzati hírek
Szezonkezdés az önkormányzat zamárdi nyaralójábanjúnius 23, 2024
Önkormányzati hírek
Megújul a kutyafuttató a Szeder lépcsőnélfebruár 8, 2024
Önkormányzati hírek
Egy az egyben – Bemutatkozik az Egészségügyi szolgálatjanuár 18, 2024
Önkormányzati hírek
Újrainduljanuár 2, 2024
Közélet
Zöldsáv-felújítást kapott karácsonyra a Tábor utcadecember 22, 2023
Önkormányzati hírek
Az adventi időszak utolsó koncertjedecember 22, 2023
Programok
Igazgatási szünet a polgármesteri hivatalbandecember 22, 2023
Önkormányzati hírek
Átadták A Budavárért emlékérmet és a Tóth Árpád Műfordí...október 1, 2023
Kultúra
Megkezdődött az idei kertészeti szezon a Kuny Domokos u...március 20, 2023
Önkormányzati hírek
A fiatalok a jövő – Vendégeink a kerületi Diákönkormány...február 20, 2023
Önkormányzati hírek
Budavár ostromára emlékezik meg a Budavári önkormányzatfebruár 7, 2023
Önkormányzati hírek
Továbbra sem találják Mohácsnál a Dunába esett férfi ho...február 6, 2023
Egyéb kategória
Budavár - Változás a buszok behajtási rendjébendecember 5, 2022
Közlekedés
Home Office az Önkormányzatnálnovember 8, 2022
Önkormányzati hírek
Tervezzük együtt a Vérmezőt!szeptember 29, 2022
Önkormányzati hírek
Kedves Kerületiek!szeptember 15, 2022
Önkormányzati hírek
Iskolakezdési támogatás 2022/23augusztus 28, 2022
Önkormányzati hírek
BUDAVÁR DÍSZPOLGÁRA:TARDY LÁSZLÓ – A MÁTYÁS-TEMPLOM KÁN...június 3, 2022
Kultúra
Megemlékezés a kerületbenmárcius 13, 2022
Önkormányzati hírek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .