Ellenőrzött rendezvények


A jövőben a szervezőknek rögzíteniük kell a 25 ezer főnél nagyobb, belépőjegy vásárlásához kötött zenei rendezvények résztvevőinek személyes adatait – az erről szóló törvénymódosítást pénteken 128 igen, 48 nem szavazattal és kilenc tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.

Az adatrögzítés célja a biztonság növelése, a bűncselekmények, kiemelten a terrorcselekmények megelőzése, a körözött személyek azonosíthatósága, elfogásuk elősegítése.

A szervezőknek a jegyvásárlók nevét, állampolgárságát, születési idejét, nemét, a személyi okmányt kiállító államot és az okmányon szereplő arcképet kell rögzíteniük. A fesztiválozók adatait 90 napig tárolják, ezt követően meg kell semmisíteni azokat. Az információkat írásos kérés alapján a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az ügyészség és a bíróság kaphatja meg.

Az adatokat a rendezvény helyszínén kell feljegyezni, de lehetőség van a jeggyel rendelkezők adatainak előzetes rögzítésére is. Az előzetesen rögzített adatokat a fesztivál helyszínén össze kell vetni a látogató okmányán szereplő adatokkal. Ha az adatok nem egyeznek, a fesztiválozó adatait a helyszínen kell rögzíteni, az előzetesen megadottakat pedig azonnal törölni kell. Ugyancsak haladéktalanul törölni kell azoknak az adatait is, akik a rendezvény végéig nem léptek be a fesztivál helyszínére.

A módosítás a kihirdetést követő tizenötödik napon lép hatályba, azonban 2019 végéig van haladék.

Címlap fotó: Arold Péter


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .