Néhány napos teljes lezárást és jelentős forgalmi változásokat követően ismét zavartalanul közlekedhetnek az autósok és a villamosok az Astoria csomópontban. A nyár egyik legnagyobb közlekedési beavatkozása augusztus 9. és 17. között zajlott, amelynek során egyszerre újították fel az útpályát és a villamosvágányokat.
A munkálatok fő célja az volt, hogy megszüntessék a burkolathibákat, amelyek az elmúlt években komoly balesetveszélyt jelentettek. A felújítás idején több sávot is lezártak a Rákóczi út és a Kossuth Lajos utca tengelyén, a villamosok pedig nem közlekedtek a Kálvin tér és a Deák tér között. A környező utcákban ideiglenes buszsávokat alakítottak ki, és a közlekedőknek kerülőutakat kellett választaniuk.
A gyalogosok számára a csomópont frissen épített átkelői végig használhatók maradtak, így a gyalogosforgalom zavartalanul működött. A városvezetés hangsúlyozta: a felújítást kifejezetten úgy ütemezték, hogy rövid időn belül, egyetlen nagyobb lezárással végezzenek, és ne hónapokig tartson a forgalomkorlátozás.
Mostanra az Astoria ismét teljes kapacitással üzemel, a villamosok visszatértek a megszokott útvonalukra, az autósok pedig sávlezárások nélkül haladhatnak át a csomóponton. Az elvégzett munka hozzájárul ahhoz, hogy a belváros egyik legforgalmasabb kereszteződése hosszú időre biztonságosabb és megbízhatóbb legyen.
- Véradó rendőrökA már rendszeressé vált véradáson ez alkalommal több mint 160 rendőr, rendvédelmi alkalmazott és munkavállaló adott vért Budapesten, a Rendőrségi Igazgatási Központban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság évek óta együttműködik a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal, ennek köszönhetően évente több alkalommal, jelentős számú részvétellel tartanak véradónapokat a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban. Az idei harmadik,
- Ágyi poloska irtás – a Te éjszakád is felkavarhatjaSzponzorált tartalom Az ágyi poloska egy igazi rémálom lehet. Nemcsak kellemetlenséget okoz, de a pénztárcánkat is megterheli az ágyi poloska irtás költsége. De vajon lehet-e olyan megoldás, amely hatékony és olcsó? Ebben a cikkben megnézzük a ágyi poloska elleni védekezés kiadásait, valamint azt, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre az ágyi poloska irtás költséghatékony és biztonságos
- Egészégügyi visszatérítésÖnkormányzatunk visszatéríti az első tüdőgyulladás elleni védőoltás vételárát a 80 év feletti kérelmezőknek. Oltási támogatásra jogosult az a kérelmező, aki a 80. életévét betöltötte és részére a háziorvos javasolja a pneumococcus elleni védőoltás beadását. Röviden összefoglaljuk a védőoltás igénylésének és beadatásának menetét: 1. A háziorvos felírja a Pneumovax 23 vagy a Prevenar 13 védőoltást. 2.
- Világszerte erősíti az antibiotikum-rezisztencia kialakulását a légszennyezettségVilágszerte erősíti az emberi egészséget súlyosan veszélyeztető antibiotikum-rezisztencia kialakulását a légszennyezettség egy új tanulmány eredményei szerint – adta hírül kedden a The Guardian. A csaknem 20 év adatait felölelő, több mint száz országot lefedő vizsgálat során a kutatók megállapították, hogy ahogy világszerte erősödött a légszennyezettség, azzal egy időben fokozódott az antibiotikum-rezisztencia is. A tanulmány a Lancet
- 33 ezer orvos lépett vissza a kamarábaMint arról mi is beszámoltunk, márciusban megszüntették a kötelező kamarai tagságot, gondolván, ezzel kihúzznak egy méregfogat. Az ATV-ben kérdezték meg az egészségügyi államtitkárt, hogy mi erről a véleménye. Helyén kezelve a dolgokat, Takács Péter válassza nevetséges. Takács szerint aki ismét belépett, az is csak azért tette, mert hiába nem ért egyet, már megszokta, hogy tag.