Egyéb kategória

A Budapesti Rendőr-főkapitányság megkeresésre a következőket közölte egy helyi lap kérdésére. „Január 30-án a reggeli órákban állampolgári bejelentés érkezett a BRFK DVRK Mohácsi Vízirendészeti Rendőrőrsre, miszerint a Duna 1443,5 folyamkilométernél a bal partban (Mohács külterület) egy sérült motoros csónakot találtak a parton. Bejelentés szerint valószínűleg vízibaleset történhetett. Névtábla alapján, aElolvasom

gépjármű áthelyezés

Megkezdődött a Naphegy utca – Tigris utca útvonal tavaszi nagytakarítása. A takarítási munkálatok miatt szakaszosan és időszakosan lezárják a forgalom elől a fenti utcákat.A munkaterületen maradt autók tulajdonosait rendszám alapján a rendészeti kollégák igyekeztek kiértesíteni. Ahol a tulajdonosok nem voltak elérhetőek, gépjárműveiket elszállították. További információt az alábbi telefonszámon kaphat: 06-20-447-1003Elolvasom

Arold Péter Hírek I. kerület A tegnapi képviselő-testületi ülése egyben évzáró is volt, ahol a következő határozatok is elfogadásra kerültek. Erről Facebook oldalukon is beszámoltak. Elfogadták a szénmonoxid-érzékelő berendezések igényléséről szóló rendeletet annak érdekében, hogy minden I. kerületi lakás rendelkezhessen ilyen készülékkel. Megszavazták a volt polgármester, Nagy Gábor Tamás szabadságmegváltásáraElolvasom

A hegyvidéki cukrászdák, pékségek, fagylaltozók és hentesek után az elmúlt hetekben a zöldségesek vásárlóközönsége adhatta le szavazatát kedvenc üzletére az önkormányzat által meghirdetett ?Hegyvidék legjobbjai? versenyen. A közel négyszáz vásárlói voks több mint felét a Gáborvár Bt. svábhegyi boltja kapta meg, így ennek vezetõje, Gábor Mátyás vehette át Pokorni ZoltánElolvasom

Az önkormányzati bérlakásokkal ellentétben rendesen túlárazta a közérdekû adatokat a Budavári Önkormányzat. A Magyar Nemzet kérte ki a fideszes vezetésû kerület ingatlangazdálkodásával kapcsolatos adatokat. A polgármesteri hivatal azért kér ? közel ? 3 millió forintot a dokumentumok átadásáért, mert a mintegy 1500 szerzõdést be kell szkennelni, és a bennük szereplõElolvasom