Örkény István Színház – The Black Rider

   

Robert Wilson, Tom Waits és William S. Borroughs kultikus „zenés meséjének”, a The Black Ridernek a premierjére készül az Örkény István Színház: magyarországi ősbemutatóra 2022. december 21-én kerül sor.

A nagyszabású zenés produkcióról, az előadás rendezője, Polgár Csaba, elmondta: „Nehéz vállalás, mert az ősbemutató, amit Robert Wilson rendezett, kultikus előadás volt, Wilson nagyon jellegzetes, brutálisan erős esztétikájával megfejelve. Tehát van ebben kihívás is, ezt meg kell lépnünk, létre kell hoznunk a saját mitikus világunkat. Fontos számomra, hogy a darab nem jelent még meg a hazai színházi palettán, viszont kockázatos is, mert Tom Waits nem engedi lefordítani a dalokat. Angolul kell énekelni, és akárhogyan beszélünk is angolul, az mindig olyan lesz, ahogyan mi beszélünk angolul. De talán ezt a javunkra is lehet fordítani”.

Robert Wilson amerikai színházi rendező és képzőművész és Tom Waits énekes-dalszerző, zeneszerző 1990-ben bemutatott „zenés meséje” A bűvös vadász című Weber opera átirata. Az 1821-ben bemutatott opera történetének alapját pedig egy 18. századi, Csehországban lefolytatott bűnügyi tárgyalás jegyzőkönyvének kivonata és az ebből született novella adja. A Black Rider szövegkönyvét William S. Burroughs, a beat generáció egyik kiemelkedő tagja írta.

Az előadás cselekményéről: Wilhelm, az írnok beleszeret egy vadász lányába. A házassághoz Wilhelmnek be kell bizonyítania, hogy vadászként is megállja a helyét, csak így nyerheti el a lány apjának jóváhagyását. Pláne, hogy az apa másnak szánta Kätchent. De Wilhelm tollhoz és nem puskához szokott: pocsékul lő. Vagyis hiába a szerelem, házassági esélyei egyre csökkennek. Egy nap azonban minden megváltozik: Wilhelm varázsgolyókat vesz egy sánta idegentől és ettől kezdve minden lövése talál – amíg ki nem fogy a töltényből: akkor pedig újra vásárolnia kell, és újra, és újra, és újra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .