EGÉSZSÉGÜGYI MEGÁLLAPODÁST KÖTÖTT AZ I. KERÜLET ÉS A SZENT FERENC KÓRHÁZ

Támogatási szerződést kötött a Budavári Önkormányzat a II. kerületi Szent Ferenc Kórházzal, emellett egy ötmillió forintos eszközvásárlást lehetővé tévő pénzügyi támogatást is nyújtott az intézménynek.

Nagy Gábor Tamás (Fiesz-KDNP), az I. kerület polgármestere pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a megállapodás értelmében az I. kerületi lakosok is igénybe vehetik a kórház szolgáltatásait, valamint a kerületiek számára is elérhetővé válik az egyházi intézmény otthonápolási képzése, amelyen szakemberek ápolási technikákat tanítanak.

A polgármester fontosnak nevezte az együttműködést, hiszen – mint mondta -, a kerületben nagy számban élnek idős emberek, és mivel a kerületben nincs kardiológiai ellátás, ezért is szükséges, hogy a kardiológiai rehabilitációs szakkórházzá alakítandó Szent Ferenc Kórházban megkapják ezt az ellátási formát is.

Utóbbival összefüggésben a kerület ötmillió forint pénzügyi támogatást is nyújt a kórháznak – tette hozzá a polgármester, amelyből három defibrillátort és egy EKG-készüléket vásárolt az intézmény.

Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója arról beszélt, azzal, hogy 3 milliárd forintból egy 150 ágyas kardiológiai rehabilitációs szakkórházzá alakul a II. kerületi intézmény, megfelelő ápolási, ellátási hátteret tudnak nyújtani a budavári lakosoknak is.

Bodroghelyi László, a Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának vezetője a kerület egészségügyi fejlesztéséről szólva kifejtette: idén folytatódik a Maros utcai szakrendelő felújítása, megújítása. Ennek keretében új vérvételi helyiséget és hozzá tartozó várótermet alakítanak ki.

Nyáron pedig a Mikó utcai gyermekorvosi rendelőben kezdődnek felújítási munkálatok, amelynek során átépítik a rendelőt, kicserélik a gépészeti eszközöket – ismertette. A két beruházás 250 millió forintba kerül, amelyet az önkormányzat saját forrásból finanszíroz.

Hollik István, az I. kerület KDNP-s országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a fővárosi egészségügyi ellátás megszenvedte a korábbi balliberális városvezetést és kormányzást, hiszen az akkor elérhető uniós források nagy részét a 4-es metróra költötték.

A politikus azt mondta, a szocialista kormányok alatt, az egészségügyből kivont 500 milliárd forintot 2010 után sikerült visszapótolni, így a vidéki ellátórendszer fejlődni tudott, azonban a központi régió ebből kimaradt.

Éppen ezért döntött a kormány az Egészséges Budapest Program (EBP) elindításáról, amelynek keretében 2017-2025 között 700 milliárd forint hazai forrásból megújítja főváros és Pest megye ellátását – mondta.

Hollik István emlékeztetett, a program során három centrumkórház jön létre, és további 25 kórházban és hét önálló szakrendelőben valósulnak meg fejlesztések. Ennek része a II. kerületi Szent Ferenc Kórház megújítása is – tette hozzá. „Az előttünk álló választás tétje az I. kerületiek szempontjából is az, hogy ezeket a megindult kórházfejlesztéseket, folytatni tudjuk” – fogalmazott a kormánypárti politikus.

(MTI – fidesz.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .