Az elmúlt években a Budai Vár jövője nemcsak városépítészeti, hanem politikai és társadalmi viták kereszttüzébe is került. A kormányzati funkciók Várba telepítése, a történelmi épületek visszaépítése és a terület átalakítása alapvető kérdéseket vet fel a városrész élhetőségéről, demokratikus jelentéséről és közpénzből finanszírozott fejlesztéseiről. Ezekre a kérdésekre reflektál legutóbbi Facebook-bejegyzésében az I. kerület volt polgármestere, aki átfogó kritikát fogalmaz meg a jelenlegi kormányzati elképzelésekkel szemben.
A Budai Vár XXI. századi szerepéről és jövőjéről máig nem született megnyugtató válasz – erre hívta fel a figyelmet legutóbbi Facebook-bejegyzésében V. Naszályi Márta, az I. kerület volt polgármestere. Megfogalmazása szerint „a Vár és ezen belül a Palota XXI. századi értelemben vett használatának kérdésére még nem született elég jó válasz”, és a jelenlegi irány inkább politikai szimbolikáról, mint valódi városfejlesztésről szól.
A volt polgármester szerint a kormányzati negyed Várba költöztetésének terve régóta jelen van, ám az elképzelés „inkább táplálkozik kivagyiságból, mint reális és értékes politikai célból”. Úgy látja, a Budai Vár adottságai eleve alkalmatlanok egy modern értelemben vett kormányzati központ befogadására: a terület zsúfolt, nehezen megközelíthető, és már most túlterhelt. „Egy kormányzati negyed a mai értelemben véve elsősorban nagy forgalmat, igen erőteljes logisztikát és nemzetbiztonsági megoldásokat jelent, amire egyszerűen nincs hely” – fogalmazott.
A bejegyzés különösen élesen bírálja azt a szemléletet, amely szerint a Vár kormányzati használata presztízst adna a területnek. A volt polgármester ezzel szemben úgy látja: „nem a minisztériumok felköltözése ad presztízst a Várnak, hanem a kormány akar a maga számára legitimitást és presztízst szerezni a Budai Vár által”. Szerinte felelős kormányzat nem történelmi városmagot terhel túl, hanem a város elhanyagolt területeit fejleszti.
A demokratikus üzenet szintjén is problémásnak tartja a költözést. Mint írja, „egy demokratikus köztársaság alapvetése, hogy a hatalom az állampolgárok közösségétől ered”, ezért sem mindegy, hol helyezkedik el a kormány. A város fölé emelkedő, elkülönített kormányzati tér szerinte nem az állampolgárok szolgálatát üzeni, hanem épp ellenkezőleg.
Történelmi párhuzamokat is felidéz: a Budai Várban a török megszállás óta nem élt huzamosabb ideig országvezető, ugyanakkor „itt dolgoztak azok a hivatalnokok, akik demonstrálni akarták, hogy az uralkodót képviselik”. A mostani visszaépítési és funkcióváltási törekvéseket ezért nem pusztán városfejlesztési kérdésnek, hanem társadalmi üzenetnek tartja, amely szerinte a Horthy-korszak restaurációs szándékát idézi.
A Hauszmann Programmal kapcsolatban azt írja: a visszaépítések mögött nincs átgondolt funkcionális koncepció, az épületek használata sokszor utólag derül ki, miközben „az egyetlen valódi terv az, hogy nagyon sok közpénzt átlapátoljanak baráti cégek számlájára”. A volt polgármester külön kiemeli, hogy minisztériumi irodákat töredékáron is lehetne korszerűen létrehozni, ehhez képest „minisztériumi munkahelyet ilyen drágán még nem hoztak létre”.
A bejegyzés kitér a kerületben élők kiszolgáltatottságára is. Az elmúlt évek jogszabályi változásai szerinte lehetővé tették, hogy vári lakásokat és üzlethelyiségeket gyorsan el lehessen venni tulajdonosaiktól vagy bérlőiktől, így „senki sem tudhatja, mikor tetszik meg a tulajdona valamelyik kormányzati kegyencnek”.
Összegzésként hangsúlyozza: a Budai Vár nem lehet pusztán „díszlet a kormányzati konvojok vágóképeihez”, hiszen ma is élő lakónegyed, közösséggel, múlttal és jövővel. Szerinte a cél egy olyan Vár lenne, amely szervesen fejlődik, sokszínű, élhető városrész marad, és amelynek jövőjéről „széleskörű szakmai és társadalmi párbeszédben születő konszenzus alapján” döntenek.
A bejegyzés végén egyértelmű politikai következtetést is levon: „kormányváltásra van szükség, hogy a Budai Várat ne megszállni, hanem valóban megőrizni és fejleszteni akarja a mindenkori kormány”.
