Az utca zárva, melósok sehol

November 26-án teljes hosszában lezárták az I. kerületi Színház utcát. Itt található Orbán Viktor hivatala, a Miniszterelnökség épületegyüttese, valamint Rogán Antal irodája is. A közterület lezárását a Várkapitányság Nonprofit Zrt. a következővel indokolta a 444-nek

„Érdemben megkezdődött a Honvéd Főparancsnokság megújításának daruállítással is járó szerkezetépítési szakasza”, ezért „a kivitelező kérte az organizációs terület módosítását”.

„Építőanyagok lesznek az utcán… építési munkák zajlanak, ezek még inkább élesbe fordulnak a következő hetekben, a bejutást nehéz lesz biztosítani.”

A telex.hu a terület lezárása előtti hetekben egyébként éppen arról forgatott, hogy kik azok a hivatalos kormányzati pozícióval nem rendelkező emberek, szakértők, propagandisták és politikusok, akik rendszeresen felbukkannak a miniszterelnök környezetében. Ennek a videónak a végén látható az is, amikor Orbán Viktor a lezárás előtt két nappal a helyszínen forgató stábunk irányába mutatott valamit – írja a portál

Telex.hu videó

Mivel érdemi munkák az elmúlt időszakban idáig ne történt a Telex utánajárt és a Várkapitányságnál kopogtatott, ahonnan a következő válasz érkezett:

„Az előkészítő munkák után 2021 novemberében megkezdődött a Honvéd Főparancsnokság megújításának következő szakasza. A munkálatok zavartalan lebonyolításához a kivitelező kérésére forgalomtechnikai átalakítást kellett végezni. Az építkezéshez szükséges északi daru felállítása már befejeződött, jelenleg a déli daru szerkezetállításán dolgozunk. Az épület Szent György téri oldalánál nagy mennyiségű földet és törmeléket kellett kitermelni, majd elszállítani. Megkezdtük a torzóépület tetőzetének bontását és a zsaluzás kialakítását.”

Címlapfotó: Karmelita kolostor – APEV média

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .