avarégetés

Most égethetek avart a kertben, vagy nem égethetek

Nagy a bizonytalanság abban, hogy szabad-e még a kerti hulladékot elégetni, és ha igen mikor, ha pedig tilos, mit tehetnek mást?

Sokan azt sem tudják, a saját településükön éppen milyen szabályozás van érvényben. Ha viszont a kerttulajdonos rossz időben, rossz helyen éget avart vagy krumpliszárat – nemcsak a tűzoltóságot hívhatják a nyakára, hanem még a kiszállási díjat is neki kell fizetnie. Szóval a szomszédok neheztelése mellett még a pénzünk is bánhatja, ha nem vagyunk tisztában azzal, avarégetés szempontjából lakóhelyünkön épp milyen szabályozás van érvényben – írja a hellovidék.hu

Most lehet, vagy nem lehet?

Az országgyűlés által tavaly nyáron elfogadott törvénymódosítás 2021. január elsejével eltörölte azt a törvényi lehetőséget, ami alapján az önkormányzatok rendeletben szabályozhatták az avarégetést. Ennek célja a levegő minőség fokozása volt.

A felhatalmazás törlésével általánossá vált az avar és kerti hulladék égetésének a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet szerinti tilalma. A törvénymódosítás következményeképpen az önkormányzatoknak a rendeleteiket 2021. január 1-jével hatályon kívül kellett helyezniük, erre a kormányhivatalok fel is hívták őket.

Jelenleg ez a szabályozás van érvényben

Év végén azonban megjelent egy másik kormányrendelet – amiről a HelloVidék is írt – ami a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet idején alkalmazandó, levegőminőséggel összefüggő szabályokról szól. A rendelet szerint a veszélyhelyzet megszűnéséig továbbra is a települési önkormányzatok hatáskörében marad „a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása”. Tehát amíg a veszélyhelyzet fennáll, továbbra is az önkormányzatokra van bízva, hogy engedélyezik-e az avar- és a kerti hulladék égetését. Összefoglalva:

a Kormány a veszélyhelyzet idejére megengedi, amit egyébként nem enged, holott az országgyűlés már nem engedi meg, amit eddig megengedett.

Ha érdekel, hogy miért érdemes foglalkozni az avarégetéssel és az miért szennyezi a környezetünket, olvassátok el az idevágó svájci tanulmány elemzését.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .