Koronavírus Magyarország

5 millió 835 ezer a beoltott, 323 az új fertőzött, elhunyt 6 beteg

Koronavírus Magyarország – A beoltottak száma 5 834 961, közülük 5 541 598 fő már a második oltását is megkapta, 487 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 323 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 814 732 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 30 086 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 778 640 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 6 006 főre emelkedett. 220 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 30-an vannak lélegeztetőgépen. A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben, ezért kérjük, hogy aki még nem oltatta be magát, az jelentkezzen háziorvosánál vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten.

A vírus ellen az oltás a megoldás. A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. Az oltás tehát minden más védekezési módszernél hatékonyabb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, annak sem késő. A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló is folyamatosan nyitva van. További részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/beoltatlanoknak-meg-mindig-nem-keso-oltasra-regisztralni-0

Ugyancsak az oltás felvételére kérjük a még beoltatlan egyetemi hallgatókat és oktatókat. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/schanda-oltasra-buzditjuk-az-egyetemi-hallgatokat

A harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten vagy az a háziorvostól is kérhető. Az időseknek, krónikus és legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás. Részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszag-az-elso-ahol-mar-harmadik-oltasra-lehet-idopontot-foglalni

Vélemény?

[Fancy_Facebook_Comments]