A siker receptje: Emarsys Kft. professzionális munka szerethető irodai környezetben

Szponzorált tartalomAz Emarsys Technologies Magyarország egyik leginnovatívabb IT cége, amely tavaly – egy sikeres home office átállás után – negyedszer is el tudta nyerni a “Szerethető Munkahely” címet. Emellett szakmailag is a csúcsra ért, amivel kivívta az SAP érdeklődését is.

Az Emarsys Kft. a 2010-es megalakulása óta folyamatosan azon dolgozik, hogy a munkavállalók második otthonuknak tekintsék az irodát, olyan helynek, ahol nem csak a szakmai fejlődés, de a fizikai és szellemi feltöltődés is megvalósulhat, ahol a kreatív gondolatok szárnyalhatnak.  Ezt a szemléletet tükrözi a HR csapat elnevezése is – Happiness Team –, akik a munkatársak jó közérzetének biztosításán dolgoznak. Nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges munkakörnyezet kialakítására éppúgy, mint a munka és magánélet egyensúlyának fenntartására. Bíró Ágotaaz Emarsys People and Strategy igazgatója így foglalta ezt össze:

 

„A terek kialakításával, a bútorok megválasztásával (ergonomikus székek, állítható magasságú asztalok, babzsákok, kényelmes kanapék) a dinamikus munkavégzést szeretnénk ösztönözni. Aki az elmélyülést igénylő feladathoz csendre és nyugalomra vágyik, elvonulhat akár a hangtompító anyagokkal bevont szobába, vagy egyéb zajoktól mentes terekbe. A közös gondolkodást serkentő tereink, az agilis szertartásokhoz elengedhetetlen post-itekkel felszerelt tárgyalók megkönnyítik a csapatmunkát. A többfunkciós közösségi térként funkcionáló 80 fős auditórium az iroda lelke is egyben, ami szimbolizálja, hogy szocializálódni és szakmailag fejlődni is profi körülmények között tudunk.”

Az irodán belül kialakított tornaterem nem csupán mozgásra, sportolásra szolgál; a kisebb létszámú csapatjátékok (például snookball, darts, csocsó) remek alkalmat teremtenek megbeszélésekhez, ötletelésekhez is. A sikeres munkavégzés egyik kulcsának a csapatmunkát és a jó közösséget tartják. A Happiness team vezetője szerint

 

az Emarsys munkatársai számára az iroda fontos találkozási pont, ahol nemcsak szakmai kérdéseket beszélünk meg, támogatjuk egymást, de együtt ebédelünk, bulizunk, filmet nézünk az auditóriumban popcornnal a kezünkben, vagy épp vattacukrot készítünk, hogy emeljük a vércukorszintünket. Kreatív, alkotó tér az irodánk, ahol olyan emberekkel találkozhatunk, akikkel szeretünk együtt lenni…. Furán hangozhat, de mi itt olyanok vagyunk, mint egy család. Összetartozunk, támogatjuk egymást és jókat röhögünk együtt. Vagy éppen éjszakába nyúlóan együtt próbálunk megoldani problémákat, nem azért, mert valaki ül a nyakunkon, hanem mert szeretjük EGYÜTT megoldani a problémákat. Ez az, ami leginkább megkülönbözteti az Emarsys-t más cégektől és ez az az élmény, amit nem lehet egy otthoni munkavégzés során átélni.”

Annak érdekében, hogy olyan munkatársakat találjanak, akik könnyen illeszkednek a csapatba, a kiválasztási folyamatba azokat a kollégákat is bevonják, akik az új munkatárssal együtt fognak dolgozni. A többfordulós felvételi során a jelölteknek adott házi feladatokon keresztül és a próbanapokon a kollégák is képet kaphatnak a jelölt személyiségéről, továbbá a jelölt is eldöntheti, hogy be tudna-e illeszkedni a csapatba.

 

– foglalta össze az új munkatársakkal szembeni elvárást Bíró Ágota.

A szakmai fejlődést kiemelten fontosnak tartják, ezért a továbbképzések, belső tréningek, mentorprogramok mellett ösztönzik a külföldi szakmai konferenciákon való részvételt is. Igazi különlegességnek számít, hogy a munkatársak minden pénteken tanulásra, önfejlesztésre szánhatják idejüket a Learning and Innovation Friday program keretében.

Ez a ma még rendhagyó szakmai fejlődési támogatás, a Happiness team tevékenysége, a kreativitásra és csapatmunkára ösztönző „szerethető” irodai munkakörnyezet kialakítása, valamint a szakmailag legjobb és a csapatba leginkább illeszkedő munkatársak kiválasztására fordított energia egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a céget az agilis szoftverfejlesztés elismert megvalósítójaként tartják számon.

A kis hazai fejlesztő közösségből 10 év alatt egy olyan sikeres kutató-fejlesztő központ fejlődött ki, amely meg tudta őrizni emberközpontú, családias jellegét, ugyanakkor az extrém programozásával az SAP figyelmét is felkeltette és 2020-ban megvásárolta az Emarsys-t, ami új távlatokat nyit az Emarsys számára.