Nem szeretünk pénzt kiadni

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Olvasási idő: 1 perc

Szponzorált tartalom

Nem szeretünk pénzt kiadni, ezért mindig otthoni módszerekkel, praktikákkal próbálkozunk, úgymond házilagos megoldásokkal.

Időnként ez célra is vezethet, de többször előfordul, hogy nagyobb kárt okozunk, mint amit egy duguláselhárítással foglalkozó szakember a munkájáért elkérhet.

WC DUGULÁS

Többször találkoztam olyan esetekkel, amikor a WC csészébe nem odavaló dolgok kerületek, ilyenkor a WC kialakítása miatt a belekerült szennyeződést nem lehet a megfelelő berendezéssel eltávolítani, a WC-t fel kell szedni. Ez látszólag egyszerű feladatnak tűnik de higgyék el, nem az. Ebben az esetben ezt is megoldom és a WC-t vissza is teszem.


GONDOLJUNK A TERMÉSZETRE IS

Kevés lefolyótisztító szer létezik amely növényi alapú, mégis kioldja az erősebb dugulást is a lefolyóból.

A lefolyótisztításra és a dugulások feloldására használt lefolyótisztítók legtöbbje nem környezetbarát, vegyi anyag található, melyek a befogadó vízbe kerülve mérgezik a talajt és a természetes vizeinket is.

Ezért fontos, hogy minden esetben konzultáljon egy duguláselhárításban jártas szakemberrel, mielőtt bármibe is bele kezd.

Ezt is olvassa el
Autóriasztó

A Blue 16 M100 autóriasztó nem egy szokványos autóriasztó. Egy átlagos autóriasztó áráért, tudásában és szolgáltatásaiban többet nyújt, mint más Érdekel

Hirdetés-Duguláselhárítás I. kerület
Duguláselhárítás I. kerület

Duguláselhárítás Budapesten – Hívjon most! 06 20/972-8007 Nézze meg, az áraimat  Kónya Sándor vagyok. Kisebb csatornák, lefolyók, és háztartások, lakóházak, családi házak Érdekel

Csajszi autósiskola

Jó hangulatban, alapos szaktudás mellett sokéves tapasztalattal rendelkezve, személyiségedre odafigyelve oktatunk. Célunk, hogy nyugodt környezetben, képességeidnek megfelelően, a legkevesebb idő Érdekel

Autósiskola nőknek

Miért van szükség nõi autósiskolára? Miért jó, ha az autósiskola alkalmazkodik hozzád? Miben más egy nõi autósiskolánál dolgozó oktató? Hogyan Érdekel

Hattyú lakástextil

Hattyú lakástextil Lakástextil üzletünk Budán, a Széll Kálmán térhez közeli Hattyú Házban található. Kínálatunkban fényáteresztõ és Érdekel

Kímélő fertőtlenítés, nanotechnológiával

A koronavírus mindent felül ír, így a fertőtlenítés követendő szabályait is. A következőkben egy új, úgy nevezett nanotechnológiás fertőtlenítési eljárást Érdekel

Bútor webáruház

Megunta a régit? Újat szeretne? Nálunk elérhető áron megtalálja mindazt amire szüksége lehet! A cégünk által forgalmazott termékekről webáruházunkban kap részletes Érdekel

Fodrászat a kerületben

Szeretettel várom minden kedves régi és új Vendégemet heti 3 alkalommal. (kedd délután, szerda és péntek délelőtt) Bár ez esetleg Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is

Térkő munkák Budapest