Egészségügyi fejlesztések


Átadták az a két új kórtermet, amelyet a Budavári Önkormányzat támogatásából szereltek fel a Szent Ferenc Kórházban, hogy az I. kerületi betegek a lehető legjobb körülmények között gyógyulhassanak.

Speciális ágyak, fürdőszoba, hűtőgép és tv mellett egy egyedülálló telemetriás monitorrendszerrel is felszerelték a szobákat. A kórtermek felszerelésére 5,6 millió forintot költött a Budavári Önkormányzat.
Ez az új innovatív eszköz a rehabilitáció során vagy akár otthoni körülmények között is használható. Egy mobiltelefon segítségével a beteg állapotáról folyamatos jelentést küld a szakorvosnak. Ezt a rendszert elsőként az I. kerület által fejlesztett kórtermekben telepítették a Szent Ferenc Kórházban.
A Budavári Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít az I. kerületben élők egészségügyi ellátására, a kerületben élők ezentúl egy jól felszerelt kórházi szobába gyógyulhatnak, amely a kórházzal kötött együttműködés következő állomása. Az elmúlt időszakban a Budavári Önkormányzat lecserélte a kórház defibrillátor parkját és egy elektromos buszt adományozott az I. kerületiek szállítására. A jövőben pedig az együttműködést tovább folytatva a Budai Irgalmasrendi Kórházban is ellátják majd az I. kerületi polgárokat.

No meg ez is érdekes lehet

Ágyi poloska irtás - a Te éjszakád is felkavarhatjaáprilis 3, 2024
Egészségügy
Világszerte erősíti az antibiotikum-rezisztencia kialak...augusztus 8, 2023
Egészségügy
33 ezer orvos lépett vissza a kamarábaáprilis 4, 2023
Egészségügy
Megszűnhet a kötelező kamarai tagság az orvosok esetébe...február 28, 2023
Egészségügy
Ikrek szállítására is alkalmas koraszülöttmentő áll üze...február 17, 2023
Egészségügy
Jó ütemben halad a Szent Margit Rendelőintézet részlege...február 8, 2023
Egészségügy
Klinikai vizsgálat igazolta a fluvoxamin terápia eredmé...február 6, 2023
Egészségügy
Egy app-on múlott az életejanuár 8, 2023
Egészségügy
DK- a kormány államosítaná az önkormányzati szakrendelő...december 4, 2022
Egészségügy
Tényleg a stressz miatt nem élhetünk addig, ameddig sze...szeptember 29, 2022
Egészségügy
Megújult a Csalogány utcai rendelőintézetjanuár 20, 2022
Egészségügy
Fogászati és gyógyszertári asszisztensképzés Budapestenjúnius 3, 2021
Egészségügy
36 milliárd a várólisták csökkentéséreaugusztus 28, 2020
Egészségügy
Céginterjú – Lakásfertőtlenítésmájus 19, 2020
Egészségügy
Újabb ötezer PCR-tesztmájus 6, 2020
Egészségügy
Kovács Zoltán: Csak szabályosanmárcius 28, 2020
Egészségügy
A madárinfluenza is berepült kis hazánk légterébemárcius 28, 2020
Egészségügy
Segítsük az egészségügyi dolgozókatmárcius 17, 2020
Egészségügy
Karácsony Gergelyjanuár 17, 2020
Egészségügy
Magyar felfedezésdecember 15, 2019
Egészségügy

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .